248 éve
197 éve
191 éve
184 éve
163 éve
153 éve
146 éve
138 éve
133 éve
132 éve
Megszületett Zsigmondy Vilmos bányamérnök, az artézi kutak fúrásának elterjesztője.203 éve
|
|
1843-ban Szakolcán kezdte gyakorlatait a bányamérnöki hivatalban, ahol rövidesen az egyik bánya vezetésével bízták meg. Összeállította Ausztria és Magyarország bányászatának statisztikai adatait az 1842 évet megelőző 25 esztendőről. 1848-ban a resicai kerület ideiglenes vezetője lett, 1849 elejétől ugyanitt a magyar kormány ágyú-, kard-, szurony- és bombagyártását irányította. A világosi fegyverletétel után várfogságra ítélték. 1860-tól kezdődően a Resica mellett lévő szekuli kőszénbányát igazgatta, ugyanebben az évben bányaügynöki irodát nyitott Pesten. Ekkor kezdett hévforrásokkal foglalkozni. A magyarországi geotermikus kutatások úttörője volt; nevét elsősorban sikeres artézi kútfúrásai tették ismertté. Részt vett az 1861 évi országbírói értekezleten és aktívan közreműködött a bányajogra vonatkozó elképzelések törvénytervezetbe foglalásában. A Magyar Tudományos akadémia tagja volt.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)