583 éve
341 éve
282 éve
205 éve
Meghalt Fazekas Mihály író, költő, botanikus, a Lúdas Matyi írója, a debreceni Füvészkert tervezője.
198 éve
141 éve
137 éve
131 éve
127 éve
121 éve
Orbán Viktor lett az elnöke az 1998 évi választások után megalakult koalíciós kormánynak.28 éve
|
|
A koalíciós kormányt a Fidesz-Magyar Polgári Párt, az FKgP és a Magyar Demokrata Fórum alkotta.
1982-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte meg jogi tanulmányait, ahol 1987-ben jogi doktori oklevelet szerzett. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium megalapításában, 1984-ben folyóiratának, a "Századvég"-nek a megindításában és szerkesztésében vett részt. 1987-88-ban szociológusgyakornokként a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetének munkatársa volt és továbbképzéseket szervezett. 1988. 03. 30-án Deutsch Tamással megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz), áprilisban a Soros Alapítvány által támogatott Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa lett. Nagy Imre és mártírtársai 1989. júniusi temetésén mondott beszédével vált országosan ismertté, amelyben követelte a szovjet csapatok kivonását és a szabad választások megtartását. Pártja képviselőjeként részt vett az alkotmánymódosítással foglalkozó albizottság munkájában. Szeptembertől a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként az oxfordi Pembroke College-ban tanulmányozta az angol liberális politikai filozófia történetét, de 1990. januárjában - a közelgő parlamenti választások miatt - megszakította ösztöndíját. 1990. áprilisában bejutott a parlamentbe a Fidesz Pest megyei területi listájáról, 1993. májusáig a Fidesz-frakció vezetője volt. 1990. és 1994. között az Interparlamentáris Unió magyar-latin-amerikai tagozatának elnöki tisztségét töltötte be. 1992. szeptemberében a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké választották, majd tagja lett a végrehajtó bizottságnak is. 1993-ban megválasztották az újjászervezett Fidesz elnökévé, az 1994. évi országgyűlési választásokon a Fidesz Fejér megyei listáján szerzett képviselői mandátumot, 1998-ig az országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának elnöke, 1995. szeptemberétől novemberig a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának is tagja volt. Az 1998. július 8-án választották miniszterelnökké.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)