Ezen a napon

Hat elemit végzett szülőfalujában, majd 1949-ben népfőiskolát Budapesten. 1910-től mezőgazdasági munkásként dolgozott, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcolt a román csapatok ellen, fogságba került, majd a hajmáskéri internálótáborba került. 1920. novemberében tért vissza szülőfalujába, pályafenntartási napszámosként vállalt munkát a MÁV-nál, utána 1931-ig fatelepen dolgozott, majd alkalmi munkás volt. Kapcsolatba került a szakszervezeti mozgalommal, belépett a Földmunkások Országos Szövetségébe és az MSZDP-be. 1930-ban elnöke lett az általa alapított MSZDP szőnyi szervezetének. 1936-ban átlépett az FKgP-be, Komáromban a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamaránál kapott állást, az FKgP szervezőtitkárává nevezték ki, és a párt választmányának tagja lett. 1937-ben az FKgP földmunkás tagozatának elnökévé választották, 1939-ben az Országos Mezőgazdasági Kamara tagja lett. 1939 és 1941 között az almásfüzitői olajfinomítóban dolgozott, majd kubikusként vállalt munkát. 1940-ben elvégezte a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Tanácsának vezetőképző tanfolyamát, 1941-ben a Magyar Parasztszövetség országos titkárává választották, 1943-ban a földmunkás szakosztály elnöke lett. Országos szervezőtitkárként kapcsolatba került az illegális kommunista párttal. A német megszállás után nem tartóztatták le, sőt a "Kis Ujság" főszerkesztőjeként bekapcsolódott a Magyar Front tevékenységébe. Behívták katonának, egy munkaszolgálatos századhoz került és 1945 tavaszán fogságba került. Távollétében beválasztották az ideiglenes nemzetgyűlésbe az FKgP színeiben, valamint tagja lett a szőnyi kommunista pártszervezetnek is. 1945. augusztusában alelnökként, valamint a Politikai Bizottság és az országos intézőbizottság tagjaként bekerült az FKgP legfelső vezetésébe. Az 1945. novemberi választások után államminiszter, 1946. februárjától decemberig földművelésügyi miniszter, majd 1947. szeptemberig ismét államminiszter volt. 1947. júniusában, Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása után, az FKgP elnöke lett, a kommunisták politikáját biztosította támogatásáról, megindította az FKgP "reakciós erők"-től való megtisztítását. 1948. áprilisától decemberig ismét a földművelésügyi miniszteri tisztséget töltötte be, 1948 nyarától a kommunisták nyílt diktatúrájának megteremtését támogatta. Dinnyés Lajos lemondása után, Rákosi Mátyás vezette kommunista párt december 10-én miniszterelnökké nevezte ki, nyíltan kiállt a többpárti demokrácia felszámolása mellett. Dobi Istvánnak csak hivatala volt, a hatalom a Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József által alkotott úgynevezett "négyes fogat" kezében volt. Az intézkedések részeseként azonban súlyos felelősség terhelte azért, hogy az ország az 1950-es évek elejére a mélypontra jutott és rendőrállammá vált. 1952.08.14-én Rákosi felmentette a kormányfői tisztségből, Rónai Sándor helyét vette át az Elnöki Tanács élén, a minisztertanács elnöki tisztségét Rákosi Mátyás, az MDP főtitkára foglalta el. Dobi István az Elnöki Tanács semmiféle hatalommal nem rendelkező elnökeként szó nélkül aláírt minden felmentést és kinevezést, a sokszor tragikus történelmi eseményeknek csak nézője volt. Az 1956. októberi forradalom után nyíltan kiállt a Kádár-rendszer mellett, 1959-ben a belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, és a Központi Bizottság tagja lett. 1967.04.14-én nyugdíjazták, majd 1968. júniusában kinevezték az Országos Szövetkezeti Tanács elnökévé, de súlyos betegsége következtében néhány hónap múlva meghalt.