Ezen a napon

1869-ben a Bázeli egyetem klasszika - filológia professzora lett. Az 1870-71-es porosz - francia háborúban önkéntes betegápoló volt. Szembántalmai miatt 1879-ben nyugdíjba ment, ettől kezdve Svájcban és Felső-olaszországban élt. Korábbi neurózisai után 1889-ben Torinóban kitört rajta az elmebaj, a bázeli, majd a jénai klinikán ápolták. Utolsó évtizedét teljes szellemi sötétségben élte le. Az ún. életfilozófia jelentős képviselője volt, tagadta a haladás elméletét, s a "minden dologi örök visszatérésé"-nek mítoszát állította vele szembe. Úgy vélte, hogy a kultúrát a nem anyagi természetű "életerő" irányítja. Első jelentős írása, A tragédia eredete 1872-ben jelent meg. Korszerűtlen elmélkedések című művében kifejtette, hogy a kultúra feladata nem a tömegek művelése, hanem a géniusz életrehívása. Ebben a művében vezette be a kulturfiliszter fogalmát is, így jellemezve az átlagember, aki a köznapi lét idilljében érzi jól magát. Aforizmák című könyvében azt nevezte szabad szellemnek, aki másként gondolkodik, mint amire származása és státusza rendelné. Érvelése főleg a kereszténység ellen irányult, lerombolta a valláserkölcs alappilléreit. Nevezetes jelszava: "Isten meghalt" - főleg Wagnernek szólt, aki túllépve a Niebelung germán hőskultuszán, megírta a Parsifal szeretetmítoszát. Nietzsche szemlélete szerint az ember csakmagában találhatja meg az értékeket. Veszélyes tanítása, hogy az emberi lét lényege a hatalom akarása. Így a többre méltó egyre magasabbra fejleszti magát, míg felsőbbrendű ember, "Übermensch" nem lesz. Ez az eszmerendszer minden korábbi értéket tagad, s a nácizmus világnézeti alapja lett. Tanításait írók, filozófusok és művészek százai követték.