Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Gedeon, Johanna, János
» névnapok eredete

Megszületett Mihály Dénes gépészmérnök, akinek a világon először sikerült mozgó TV közvetítést adnia.

130 éve



A "távolbalátás", a televíziózás nemzetközileg elismert úttörője. Mihály Dénes (Gödöllő, 1894.07.07. – Berlin, 1953.08.29.) gépészmérnök, műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, de már középiskolás korában könyvei jelentek meg az automobilról és a motorkerékpárokról. Diploma után a telefongyárba került, ahol elkezdte a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit, több távolbalátó rendszert dolgozott ki. Az 1919-ből származó ?Telehor?-ja még szeléncellával és húros oszcillográffal működött, s több kilométer távolságra állóképek közvetítésére volt alkalmas, azaz alapjában véve képtávíró volt. Egyik legjelentősebb találmánya az 1922-ben szabadalmaztatott "Projectophon" volt, amely a hangosfilm területén nyert elismerést. Mivel találmányai továbbfejlesztésére hazai lehetőség nem mutatkozott, 1924-ben elfogadta a berlini AEG (Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft) meghívását, s ez időtől Németországban dolgozott. Az 1928-as berlini rádiókiállításon bemutatott televíziós vevőjén már az általa módosított Nipkow-tárcsát és fényreléként a ködfénylámpát alkalmazta. 1929. március 8-án sikerült Mihálynak először a világon mozgó televíziós közvetítést adnia. 1933-ban kihozott készüléke tükörkoszorús, ködfénylámpás elrendezésű volt. Ennek E. H. Traub fizikussal továbbfejlesztett változata volt a forgótükrös, kis kapacitású Kerr-cellával mint fényrelével dolgozó Mihály-Traub-féle vevőkészülék (1935). Ezzel a 240 soros képek 2,5 x 3 méter nagyságban voltak kivetíthetők. A hitleri uralom idején üldözötteket rejtegetett, internálták, s az ekkor kiújult tüdőbaja okozta később halálát.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)