Ezen a napon

Eberhardban (Pozsony vármegye) 90 éves korában halt meg. Tanulmányait a pozsonyi jogakadémián végezte 1823 és 1826 között. 1826-tól 1840-ig a bécsi magyar kancellárián volt tisztviselő. Az 1839-40. évi országgyűlésen tűnt fel, és a felsőtáblán a konzervatívok egyik vezére lett. 1840-től a királyi kúrián táblabíró, 1844 novemberétől a bécsi magyar kancellárián alkancellár, majd másodkancellár, 1847 novemberétől 1848 márciusáig első kancellár volt. A reformellenzék háttérbe szorítására az egész országban kiépítette az adminisztrátori rendszert, az 1846-ban létrejött Konzervatív Párt egyik vezéralakja volt. 1848. március 13-án, a bécsi forradalom kitörésekor mondott le kancellári tisztségéről, szervezkedett a forradalom ellen, és a bécsi udvart támogatta a szabadságharc idején is. 1849 februárjában elnöke lett egy magyar főurakból álló szervezetnek Bécsben. 1852-ben feliratban kérte, hogy a császár állítsa helyre az ország területi egységét, az forradalom előtti kormányszervek működését, és engedélyezze a magyar nyelv használatát az ország belső ügykezelésében. I. Ferenc József az "Októberi Diploma" kihirdetése után, 1860 novemberében nevezte ki országbíróvá. 1861 áprilisában királyi biztosként nyitotta meg az országgyűlést Budán. Az 1848 előtti alkotmány helyreállítását szorgalmazta, 1862 végén kiegyezési tervet készített, amelyet elutasított a császár, és 1863 áprilisában országbírói tisztségéről is leváltota. 1865-től országgyűlési képviselőként vett részt a kiegyezés előkészítésében, 1885-től a főrendiház tagja volt, cászári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos. 1858-tól igazgató tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának.