Ezen a napon

Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, rövidebb ideig a drezdai, genfi és párizsi egyetemen végezte. 1910-ben jogtudományi doktori oklevelet szerzett Budapesten. A kisvárdai járás szolgabírája, majd a nagykállói járás tiszteletbeli főszolgabírája lett. 1918 őszétől - a forradalmak idején - visszavonultan élt és gazdálkodott. 1922-ben az egyesített Szabolcs és Ung vármegye főispánjaként törekedett a mezőgazdaság korszerűsítésére, a népiskolai program megvalósítására, valamint a megye iparának és kereskedelmének fejlesztésére. 1929. októberében kinevezték a Kereskedelemügyi Minisztérium politikai államtitkárává, és a kormánypárti országgyűlési képviselő lett. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok, főként a francia-magyar kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésén fáradozott. 1932. októberében a Gömbös-kormány földművelésügyi minisztere lett. Nevéhez fűződik a válság sújtotta magyar mezőgazdaság helyre állítása, a magyar-osztrák és a magyar-lengyel kereskedelmi kapcsolatok kiépítése, az erdőtörvény, a cselédtörvény, a gazdaadósságok rendezése, az Alföld fásítása, valamint a Tisza felső folyásának hajózhatóvá tétele. 1935. januárjában Gömbös szélsőjobboldali politikáját ellenezve lemondott tisztségéről, márciusban kilépett a kormánypártból is. Ismét képviselői mandátumot szerzett, a Bethlen-csoport tagjaként vett részt a politikai életben. 1937-ben az újonnan létrehozott Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke és a felsőház örökös tagja lett. Munkásságának eredménye a békésszentandrási duzzasztómű, a tiszafüredi öntözőrendszer és a hortobágyi kísérleti öntözőtelep kiépítése, az öntözéses gazdálkodás elterjesztésével a tiszántúli szikes területek művelés alá vonása. Bárdossy László bukása után, 1942.03.09-én Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökké nevezte ki, valamint 1943. júliusáig a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte. A további jobbratolódás megakadályozását, a német-magyar kapcsolatok lazítását tűzte ki célul, a háborúból való kiválás és a különbéke lehetőségeit kereste a nyugati hatalmak felé. Rendíthetetlen antikommunizmus és a német megszállástól való félelem jellemezte. Hitler - tudomást szerezve Kállay törekvéseiről - úgy döntött, hogy Magyarország megszállásával vet véget az angolbarát orientációnak. 1944.03.19-én a német csapatok bevonultak Budapestre, Kállay miniszterelnök a török követségen keresett menedéket, majd a nyilas kormány hatására november 19-én a Margit körúti fogházba került. 1944. december elején Sopronkőhidára, majd 1945. februárjában a mauthauseni, áprilisban a dachaui koncentrációs táborba vitték. Az amerikai csapatok megérkezése után Olaszországban élt, 1953-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött és letelepedett New Yorkban. 1954 és 1957 között a Magyar Nemzeti Bizottmány Végrehajtó Bizottságának tagja volt, cikkeket írt amerikai és magyar emigráns lapokba a magyar ügyről, az amerikai kormány megbízásából előadásokat tartott több dél-amerikai országban. 1957 után már nem vett részt az egymással viszálykodó emigráns politikai csoportok tevékenységében. 1967.01.14-én halt meg New Yorkban, hamvait 1988-ban Rómába vitték, majd 1993-ban helyezték végső nyugalomra Nagykállón, a családi sírboltban.