Ezen a napon

Számos szokás, hiedelem kapcsolódik ehhez a naphoz: tilos volt kölcsönadni és kérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Mindenki a ház körül dolgozott, tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni. Nem volt tanácsos varrni, fonni, foltozni, mosogatni, a kiterített mosott ruha is bajt, betegséget hozhatott a családra. Az eladó lányok ha az esti harangszókor a kútba tekintettek, megláthatták vőlegényüket. A legényeknek nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya menyasszonyt kapjanak. A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelent meg először, Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az "aranyos csikó" hozta a gyermekeknek az ajándékot. A karácsonyfa állítás előzménye egyrészt a termékenységet, életet jelentő életfa, termőág. Másrészt középkori egyházi eredetű szokás, miszerint Ádám-Éva napján előadták a teremtés történetét. A paradicsomi életfát örökzölddel, fenyőfával helyettesítették. A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is a latin nyelvű liturgikus játékok képviselik, amelyek a XI. századtól kezdve az istentisztelet részét képezték. A XVII-XVIII. században főként iskolások és laikus vallásos társaságok előadásairól szólnak a tudósítások. A XIX. századtól a betlehemezés két fő formáját ismerjük: az élő szereplőkkel (pásztorjáték) és a bábokkal előadott (bábtáncoltató) karácsonyi játékot. A jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozik meg a játékokban. A tréfát a pásztorok szolgáltatják, akik félreértik az angyal latin szavát. Tudatlanok, de jószívűek, és csekély javaikból szívesen adakoznak. A betlehemezést szintúgy, mint másféle színjátékos szokásokat adománykérő formulák zárják le. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állításánál is újabb szokás. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők kaptak, ételfélét, esetleg egy kevés pénzt. Sok helyen a karácsonyfa és a rajta lévő nyalánkságok jelentették az ajándékot. Főként katolikus vidékeken volt divat a karácsonyi asztal készítése (pl. Somogy megyében szénát borítottak az asztalra, és a sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak, majd asztalkendővel letakarták). Az ország sok részében karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszővel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony annyi vesszőt húzott ki a csomóból, ahány tehén a háznál volt, és megcsapkodta a csordás lába szárát.