192 éve
235 éve
220 éve
Megszületett Edmondo De Amicis olasz író, publicista, aki elsősorban ifjúsági regényeket írt (Szív).
179 éve
167 éve
147 éve
119 éve
113 éve
108 éve
100 éve

Megszületett Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője (Bánk Bán).215 éve
|
![]() ![]() ![]() ![]() |
Gyulán született, édesapja egyházi karnagy is volt. Nagyváradi és pozsonyi tanulmányai után 18 évesen Kolozsvárra szegődött házi zenetanárnak. 1834-ben került Pestre, ahol több színháznál volt karnagy, majd 1837-től harminc éven át első karmester és zenei vezető volt a Pesti Magyar (később Nemzeti) színháznál. Első operája, a Bátori Mária 1840-ben készült, 1844-ben mutatták be a Hunyadi Lászlót, majd megnyerte azt a pályázatot, amelynek köszönhetően ő zenésíthette meg Kölcsey Himnuszát. 1853-ban az ő vezetésével alakult meg a Filharmóniai Társaság, 1861-ben pedig bemutatták leghíresebb operáját, a Bánk Bánt. 1875-ben közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál, főzeneigazgatója lett az 1884-ben megnyílt Operaháznak. Mindemellett nemzetközi hírű sakkozó is volt.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)