127 éve
75 éve
484 éve
172 éve
131 éve
128 éve
111 éve
91 éve
79 éve
78 éve
96 béves korában meghalt Dr. Vitányi Iván, szociológus, esztéta, politikus.5 éve
|
|
Debrecenben született, Sárospatakon csatlakozott a népi írók táborához, az ELTE BTK-n filozófia-esztétika szakon tanult, 1968-ban kandidátusi, 1972-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. Angolul és németül beszél, franciául olvas. 1944-ben részt vett az antifasiszta mozgalomban. 1944-ben a Gestapo letartóztatta, Sopronkőhidára vitték, ahol Bajcsy Zsilinszky Endrével együtt raboskodott. 1945. után az ifjúsági népművészeti kulturális mozgalmak egyik szervező-vezetője, népzenével és néptánccal foglalkozott. 1956-ban részt vett a forradalom előkészítésében. 1957-ben eltávolították a minisztériumból. 1964-ben a Valóság szerkesztőségének lett tagja. A zene lélektanáról írott könyvével kandidátus, majd a kultúra szociológiájáról írottal akadémiai doktor lett. 1972-1992-ig a Népművelési Intézet, majd az Országos Közművelődési Központ igazgatója. 1989-ben, a Magyar Szocialista Párt alakuló kongresszusán az elnökség tagjává választották, majd a parlamenti képviselőválasztáson képviselő lett. 1990. májusától 1996-ig az MSZP Országos Választmányának elnöke volt. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa, az Igazgatótanács elnöke volt. 2011. október 22-én önálló párttá alakult Demokratikus Koalíció (DK) az egyes számú párttagkönyvet kapta meg, és amelynek örökös tiszteletbeli elnöke lett.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)