133 éve
155 éve
155 éve
141 éve
125 éve
117 éve
114 éve
100 éve
87 éve
86 éve
Meghalt Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, szerkesztő (Légy jó mindhalálig).84 éve
|
|
Valószínüleg szeptember 4-én halt meg, de a halálesete a Budapest VIII. ker. polgári halotti anyakönyv 1812/1942. folyószáma alatt 1942. szeptember 5-én került bejegyzésre.
A XX. századi magyar realista próza kiemelkedő alakja.
Móricz országos hírnevet a Nyugatban 1908-ban megjelent Hét krajcár című elbeszélése hozta meg. 1909-ben közzétette első novelláskötetét, Ady Endre üdvözölte, barátságuk szellemi szövetséggé vált. Üdvözölte a polgári forradalmat, és kezdetben reményeket fűzött a Tanácsköztársasághoz is. A kommün bukása után kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est-lapok közölték. 1929 decembere és 1933 januárja között Babitssal közösen szerkesztette a Nyugatot.1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, s azt szerkesztette haláláig. Kiváló életművéből is kiemelkedik az Erdély - trilógia, a Légy jó mindhalálig, az Úri muri, a Rokonok és az Árvácska. Művészetével ő lett a magyar kritikai realizmus beteljesítője.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)