Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Salamon, Ráhel, Rafael, Arétász, Gilgames, Harald, Herold, Ráfis, Gilberta
» névnapok eredete

Megszületett Horvát János újságíró, diplomata.

80 éve



Az ELTE spanyol-történelem szakán végzett. 1964-ben megnyerte az első Riporter kerestetik című televíziós tehetségkutató vetélkedőt. 1966-ban kubai ösztöndíjat nyert. 1969 és 1994 között - huszonöt éven át - a Magyar Televízió munkatársa volt. Alapítója, majd 1970-1979 között munkatársa a Hét című politikai műsornak. 1972-ben Kuba - Közelről és Kuba Oriente címekkel dokumentumfilmeket forgatott, élményeit 1974-ben a Kubai riport című könyvében foglalta össze. 1979 és 1988 között az MTV filmosztályának munkatársaként, majd vezetőjeként dolgozott. 1980-tól öt éven át tanított televíziós újságírást a Színház és Filmművészeti Főiskolán (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem). 1988-89-ben TV2 csatorna igazgatója volt. 1994-ben céget alapított, és műsorokat gyártott az MTV-nek, többek között az Ön dönt interaktív programot. 1990-1992 között a Columbia Egyetemen (New York) tanított a kelet-európai újságírásról, 1993-ban szerepet vállalt az ELTE média szakának elindításában. 2001 és 2006 között alapítója és elnöke volt a Sport1 TV-nek, majd Magyarország kubai nagyköveteként végzett diplomáciai munkát 2010-ig. Hazatérve újabb könyvet írt élményeiről Kubai retró címmel, amely útikönyvként és anekdotagyűjteményként is olvasható. Több spanyol nyelvű drámát fordított magyarra.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)