63 éve
138 éve
57 éve
349 éve
241 éve
180 éve
Megszületett Koszta József, Kossuth-díjas festő, az ún. Alföldi iskola egyik kiemelkedő képviselője.
164 éve
134 éve
126 éve
116 éve

Ünnepélyesen felavatták az első pesti lóvasútat, ami a mai Kálvin tér és az Újpest Városkapu között közlekedett.159 éve
|
![]() ![]() ![]() ![]() |
Az első menetrend szerinti járat 1866. augusztus 1-jén indult. Két zárt és egy nyitott kocsi közlekedett, az út 37 percig tartott. Ló vagy öszvér vontatta vasút Magyarországon már 1827-ben létezett áruszállításra. A személyszállító lóvasútat gróf Károlyi Sándor indította, aki az újpesti birtokai és Pest közötti rendszeres összeköttetés megteremtéséhez 1865-ben megalakította a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot.
A vonalon 12 kocsi közlekedett, naponta tizennégyszer fordultak, kb 4-5 percenként haladt el egy kocsi. Először csak egy vágány volt, így kitérőkkel oldották meg a közlekedést. Az írástudatlan utazók számára a megállókat színes zászlókkal is jelezték. Hamar népszerű lett, az első hónapban 57 ezer utast szállított, a hálózat csúcspontján, 1892-ben 18 milliós utasszámmal büszkélkedhetett. Az utolsó járat 1898- ban tette meg búcsúútját, helyét a villamosított vasút vette át.

(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)