69 éve
167 éve
164 éve
163 éve
146 éve
142 éve
137 éve
135 éve
123 éve
Meghalt Erkel Ferenc zeneszerző, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője (Bánk Bán).132 éve
|
|
Budapesten halt meg. Nagyváradi és pozsonyi tanulmányai után 18 évesen Kolozsvárra szegődött házi zenetanárnak. 1834-ben került Pestre, ahol több színháznál volt karnagy, majd 1837-től harminc éven át első karmester és zenei vezető volt a Pesti Magyar (később Nemzeti) színháznál. Első operája, a Bátori Mária 1840-ben készült, 1844-ben mutatták be a Hunyadi Lászlót, majd megnyerte azt a pályázatot, amelynek köszönhetően ő zenésíthette meg Kölcsey Himnuszát. 1853-ban az ő vezetésével alakult meg a Filharmóniai Társaság, 1861-ben pedig bemutatták leghíresebb operáját, a Bánk Bánt. 1875-ben közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál, főzeneigazgatója lett az 1884-ben megnyílt Operaháznak. Mindemellett nemzetközi hírű sakkozó is volt.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)