Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Gedeon, Johanna, János
» névnapok eredete

Székesfehérváron megszületett Orbán Viktor politikus, a Fidesz egyik alapítója, miniszterelnök.

61 éve



1982-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte meg jogi tanulmányait, ahol 1987-ben jogi doktori oklevelet szerzett. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium megalapításában, 1984-ben folyóiratának, a "Századvég"-nek a megindításában és szerkesztésében vett részt. 1987-88-ban szociológusgyakornokként a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetének munkatársa volt és továbbképzéseket szervezett. 1988. 03. 30-án Deutsch Tamással megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz), áprilisban a Soros Alapítvány által támogatott Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa lett. Nagy Imre és mártírtársai 1989. júniusi temetésén mondott beszédével vált országosan ismertté, amelyben követelte a szovjet csapatok kivonását és a szabad választások megtartását. Pártja képviselőjeként részt vett az alkotmánymódosítással foglalkozó albizottság munkájában. Szeptembertől a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként az oxfordi Pembroke College-ban tanulmányozta az angol liberális politikai filozófia történetét, de 1990. januárjában - a közelgő parlamenti választások miatt - megszakította ösztöndíját. 1990. áprilisában bejutott a parlamentbe a Fidesz Pest megyei területi listájáról, 1993. májusáig a Fidesz-frakció vezetője volt. 1990. és 1994. között az Interparlamentáris Unió magyar-latin-amerikai tagozatának elnöki tisztségét töltötte be. 1992. szeptemberében a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké választották, majd tagja lett a végrehajtó bizottságnak is. 1993-ban megválasztották az újjászervezett Fidesz elnökévé, az 1994. évi országgyűlési választásokon a Fidesz Fejér megyei listáján szerzett képviselői mandátumot, 1998-ig az országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának elnöke, 1995. szeptemberétől novemberig a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának is tagja volt. Az 1998. évi választások után, július 8-án a Fidesz-Magyar Polgári Párt, az FKgP és a Magyar Demokrata Fórum részvételével megalakult koalíciós kormány miniszterelnöke lett, tisztségét 2002. májusáig töltötte be. 2002-től 2010-ig az ellenzék vezetője, majd 2010 május 29-től ismét Magyarország miniszterelnöke. http://orbanviktor.hu/
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)