72 éve
65 éve
81 éve
65 éve
211 éve
93 éve
86 éve
80 éve
79 éve
Meghalt Jacques Bénigne Bossuet francia író, hitszónok.322 éve
|
|
1652-ben doktorált teológiából, majd rövid idő alatt ismert, nagy hatású szónok lett.
1669-ben Condom püspöke, 1670-81-ig a francia trónörökös nevelője volt.
1681-ben Meaux püspökévé nevezték ki. A katolikus egyház és az abszolutizmus feltétlen híve és védelmezőjeként résztvett kora vallási és politikai küzdelmeiben.
Kiemelkedőek történelmi művei, amelyeket a trónörökös számára készített jegyzeteiből állított össze. Jelentős A protestáns egyházak változásainak története című munkája, amelyben a reformáció történetét írta le. Több mint kétszáz szentbeszédet és tizenkét gyászbeszédet írt, utóbbiak e műfaj legjobb francia alkotásai közé tartoznak.
Már életében nagyra becsülték, kortársai "az utolsó egyházatyának" nevezték. Sok műve megjelen magyarul is, meditációit Rákóczi Ferenc is mintául vette, műveit forrásként többször felhasználta.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)