Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnapok

Csongor, József, Bernadett, Bánk, Benedek, Enikő
» névnapok eredete

Megszületett Jókai Anna, Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett író-, és költőnő.

92 éve



Kossuth-díjas, József Attila-, SZOT- és Pax-díjas. 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, 2014 márciusban a Kossuth nagydíjat, a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést vehette át.
A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.

Pályafutását 1956-ban könyvelőként kezdte, majd népművelőként, művészeti előadóként, főkönyvelőként dolgozott, majd magyar-történelem szakos tanár volt. 1986-tól az Írószövetség alelnöke, majd elnökségi tagja volt, 1990 óta elnöke, valamint az Írók Szakszervezetének elnöke is volt rövid ideig. Három drámáját mutatták be. Műveiből: "4447", "Tartozik és követel", "A feladat", "Jákob lajtorjája", "Szegény Sudár Anna" (regények), "Kötél nélkül", "A reimsi angyal", "Jöjjön Lilliputba!" (novellák), "Mi ez az álom?", "A töve s a gallya" (esszék).
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)