175 éve
175 éve
135 éve
98 éve
73 éve
68 éve
923 éve
735 éve
565 éve
314 éve
A törökök elleni hadjárat során, a várnai csatában 20 éves korában meghalt I. Ulászló magyar király.580 éve
|
|
Lengyelország királya 1434-től, Magyarország királya 1440-től haláláig. 1424-ben született Krakkóban II. Ulászló lengyel király és Hedvig magyar hercegnő gyermekeként, a Jagelló-dinasztia tagja volt, az első Jagelló a magyar trónon. 1439-ben, Albert halála után a magyar főurak egy csoportja I. Ulászló megválasztását támogatta. Rozgonyi Simon püspök vezetésével küldöttség kereste fel Krakkóban, hogy fogadja el felkérésüket. A másik csoport, Garai László nádor és Szécsi Dénes esztergomi érsek vezetésével az özvegy Erzsébet királynét és a születendő gyermek király trónra kerülését akarta. A két párt között hossza alkudozás kezdődött, közben az anyakirályné ellopatta Visegrádról a Szent Koronát, amellyel a csecsemő fiát, V. (Utószülött) Lászlót Székesfehérvárott királlyá koronáztatta. Válaszul 1440. május 21-én I. Ulászló bevonult Budára, majd július 17-én a fehérvári bazilikában a Szent István ereklyetartójáról levett koronával Magyarország királyává avatták. Ekkor Erzsébet királyné a fiával együtt III. Frigyes német-római császárhoz menekült. 1441. január elején hadvezére, Hunyadi János Bátaszéknél döntő győzelmet aratott Erzsébet támogatóinak serege fölött, így I. Ulászló uralma az egész országban megszilárdult. A fenyegető török veszély elhárítására törekedett. Hunyadi már többször győzelmet aratott a törökök fölött, sikereit az 1443-44-es Balkán-félszigetre vezetett "hosszú hadjárat"-tal tetőzte be. I. Ulászló sereget gyűjtött, hogy egy sikeres hadjárattal véget vessen a törökök európai uralmának. Meghirdette az új hadjáratot, amikor a szultán követei a béke fejében Szerbia, Moldva és Havasalföld visszaadását ígérték. A felajánlott feltételek mellett, Hunyadi tanácsára 1444. augusztus 15-én meg is kötötte a 10 évre szóló váradi békét. Nem sokkal ezután Velence, a pápa és több keresztény uralkodó a háború folytatására buzdította, Giuliano Cesarini bíboros, pápai követ pedig a békére tett esküje alól oldotta fel. 1444. szeptemberében megindult a hadjárat a király, Hunyadi és Cesarini vezetésével. A Fekete-tengerig szinte akadálytalanul nyomult előre a 20 000 fős sereg, de Várnánál megtudták, hogy elárulta őket a segítségükre rendelt olasz hajóhad, amely az ellenük felvonuló török sereget átszállította a Boszporusz-szoroson. Hunyadi figyelmeztetése ellenére a király rohamot vezetett a janicsárok ellen, ahol rövid küzdelem után a király elesett. A magyar seregben pánik tört ki, a csata elveszett. A királyon kívül - többek között - Cesarini, Rozgonyi Simon püspök is életét vesztette a csatatéren. Hunyadi is csak nagy nehézségek árán tudott elmenekülni.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)