33 éve
796 éve
442 éve
67 éve
454 éve
355 éve
210 éve
173 éve
165 éve
143 éve
Megszületett Cordell Hull, Nobel-békedíjas amerikai politikus, külügyminiszter.153 éve
|
|
1920-ban újjászervezte a Demokrata Pártot, majd 1933-44 között, Roosevelt elnöksége alatt külügyminiszter volt.
1933-ban fontos szerepet játszott a szovjet - amerikai diplomáciai kapcsolatok rendezésében. A latin-amerikai államokkal folytatott jószomszédság politikájának kialakítása érdekében egyik szervezője volt az 1936. évi Buenos Aires-i pánamerikai békekonferenciának.
A II. világháború elején a be nem avatkozás híve volt, majd szorgalmazta a fasiszta ellenes hatalmak szövetségét, s 1942-ben kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kötött a Szovjetunióval. Részt vett az 1943-as moszkvai és teheráni értekezleten. Tiltakozott Németország felosztása ellen.
Közreműködött az ENSZ létrehozásában, a szervezet (alapító)atyjának is tekinthető, s ezért 1945-ben Nobel-békedíjat kapott.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)