Ezen a napon

Puteauxban halt meg. Édesapja mellett kezdte meg zenei tanulmányait, 1819-től a nápolyi konzervatóriumban Tritto és Zingarelli tanítványa volt. Először egyházi műveket komponált, első nagyobb szerzeménye az 1824-ben Nápolyban bemutatott "Adelson e Salvina" című opera volt, amit a "Bianca e Fernando" című operája követett. Ezzel elnyerte a kor híres impresszáriójának tetszését, meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala számára írjon, ami nagy megtiszteltetést jelentett. 1827-ben "Il Pirata" (A kalóz) című dalművével egész Olaszországban híressé vált, sikere évvről évre nőtt. Nemsokára egész Európa visszhangzott a sziciliai zeneszerző mély érzésekkel, kevés drámaisággal áthatott dalműveitől, amelyek sikerében nagy szerepet játszottak a kor neves énekesei, akiknek neve szinte összeforrott az általuk megformált alakkal. 1829-ben mutatták be Milánóban "La Straniera" (Az idegen nő), 1830-ban Velencében "I Capuletti ed i Montecchi" című művét. 1831-ben szintén Milánóban került bemutatásra "La Sonnambula" (Az alvajáró, címszerepében Pasta Giuditta) és a "Norma", a nagy Malibrannal a címszerepben, 1833-ban pedig Velencében a "Beatrice di Tenda". 1833-ban Párizsba ment, ahol Rossinival és Cherubinivel találkozott, onnan rövid Angliai látogatást tett, Londonban fényes fogadtatásban részesült. 1834-ben ismét visszatért Párizsba, és a párizsi olasz opera számára megírta utolsó operáját "Puritani" (Puritánok) címmel, amely 1835-ben került bemutatásra, és rendkívüli lelkesedéssel fogadták. Korai halála mélyen megrendítette kortársait.