Ezen a napon

1905-ben a budapesti József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd a charlottenburgi műegyetemen tanult, ezzel egyidejűleg a budapesti és a berlini egyetemen jogot hallgatott. Pályafutását a berlini Allgemeine Elektrizitatsgesellschaft villamostársaságnál kezdte mérnökként. 1907-ben a Ganz Villamossági Rt. mérnöke lett, 1908-ban Mátyásföldön alapított egy gépjavító műhelyt, majd egy vasöntödével kibővített gépgyárat, de 1920-ban eladta. 1912-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba, ekkor kezdődött politikai szereplése. 1914. őszén katonai szolgálatra jelentkezett, és az Uzsoki-szorosnál harcolt tüzér főhadnagy gépkocsizó parancsőrtisztként. Frontszolgálatra alkalmatlannak minősítették, beosztották a pilseni Skoda-művekhez, a bécsi Arzenálba, majd egy tábori tüzérségi javítóműhely parancsnoka lett, végül 1917-ben felmentették a szolgálat alól. 1918. októberében az "őszirózsás" forradalom idején vált országosan ismertté, november 1-jén hadügyi államtitkár lett. Törekedett a régi tisztikar vezetése alatt álló, a társadalmi rend megvédésére alkalmas, kommunistaellenes hadsereg létrehozására, támogatta a történelmi Magyarország területeinek védelmére irányuló törekvéseket. Az ellenforradalmi erőkkel egyre szorosabbá vált a kapcsolata, ezért 1919. 02. 08-án kénytelen volt távozni az államtitkári tisztségből. A Tanácsköztársaság idején részt vett a különböző ellenforradalmi szervezkedésekben, letartóztatták és halálra ítélték, de sikerült megszöknie a forradalmi törvényszék elől. 1919. 08. 06-án a Fehér Ház nevű ellenforradalmi szervezet egyik vezetőjeként lemondásra kényszerítette Peidl Gyula "szakszervezeti kormány"-át, az olasz antantmisszió és a megszálló román hadsereg parancsnokságának támogatásával. Másnap József főherceg megbízta a kormány vezetésével, majd 15-én miniszterelnökké nevezte ki. Az MSZDP-n kívül a legtöbb jelentős politikai irányzat szerepet vállalt a kormányában. Rövidebb időszakokra betöltötte a kereskedelemügyi és a belügyminiszteri tisztséget is. Felszámolta a Tanácsköztársaság intézményeit, intézkedéseit hatályon kívül helyezte. Megkezdődött a számonkérés és a törvénytelen fehérterror. Nem tudta megerősíteni a hatalmát, mivel Habsburg főherceg nevezte ki, így a Habsburg-restaurációtól félő antant és az utódállamok nem ismerték el. Az antant megbízásából Budapestre érkezett G. R. Clerk brit diplomata. Létrejött a magyar belpolitikai kompromisszum, amelynek eredményeként novemberben Friedrich Istvánnak távoznia kellett a miniszterelnöki tisztségből, de megkapta a hadügyminiszteri tárcát a helyére lépő Huszár Károly koalíciós kormányában. 1920. 03. 15-én, Horthy Miklós kormányzóvá választása után a Huszár-kormánnyal együtt távoznia kellett. 1920-tól 1926-ig nemzetgyűlési képviselő volt. 1921. nyarán vádat emelt ellene az ügyészség a gróf Tisza István meggyilkolásában való részvétel gyanúja miatt. A bíróság felmentette, de tekintélyének sokat ártott a vádemelés. Novemberben a "második királypuccs"-ban való szerepléssel vádolták, és néhány napig fogva tartották. Kiszorulása a hatalomból, valamint a vádak miatt a végsőkig fokozódott politikai ellenállása a Bethlen-kormánnyal szemben. 1922-23-ban a Gömbös Gyula vezette fajvédőkkel, 1925-ben az MSZDP-vel fogott össze a kormány megbuktatására. Komoly politikai tényezőként már nem játszott szerepet, 1939-ben már a parlamentbe sem került be. 1951. júliusában letartóztatták a már teljesen elfeledett politikust egy koncepciós per kapcsán, majd augusztusban a Budapesti Fővárosi Bíróság a "demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésé"-nek hamis vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélte, amelyet szeptemberben a Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelt. 1951. augusztusában a váci börtönbe szállították, ahol november 25-én meghalt. Az 1990-ben hozott törvény alapján büntetését semmisnek nyilvánították és rehabilitálták.