Ezen a napon

Budapesten született. A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1910-ben huszárhadnaggyá avatták, 1914-ben felsőbb tiszti tanfolyamot, 1920-21-ben a Hadiakadémiát végezte el. 1910-től a 10. honvéd huszárezredben szolgált, 1914-ben főhadnagyi rangot kapott. 1921-től a Honvédelmi Minisztérium szolgálatára, 1925-től csapatszolgálatra osztották be. 1927-ben került vissza a Honvédelmi Minisztériumba, 1929-ben vitézzé avatták, 1933-ig a kormányzó katonai irodájának helyettes főnöke, majd 1936-ig a berlini magyar követség katonai attaséja volt. 1939-ben vezérőrnaggyá léptették elő, 1941-ben részt vett a Jugoszlávia, majd a Szovjetunió elleni háborúban, altábornagyi rangba került. 1942-ben a kormányzó irodájának főnökévé, főhadsegéddé nevezték ki, 1943-ban előléptették vezérezredessé. 1944. augusztusától az I. magyar hadsereg parancsnoka volt, megkapta a magyar királyi titkos tanácsosi címet. Az október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után átment a szovjet csapatokhoz, de az I. hadsereg átállását a nyilasok megakadályozták. November elején Moszkvában csatlakozott a fegyverszüneti küldöttséghez és bekapcsolódott a kormányalakítási tárgyalásokba. A szovjet vezetők javaslatára vállalta el az ideiglenes nemzeti kormány elnöki tisztségét. December 23-án fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól, jó kapcsolatot tartott fenn A. Puskin szovjet követtel és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökével, K. J. Vorosilovval. December 28-án hadat üzent Németországnak, január 20-án aláírta Moszkvában a fegyverszüneti egyezményt, a náci szervezeteket feloszlatta, a népellenes törvényeket és rendeleteket hatálytalanította, rendeletet hozott a népbíróságok felállításáról. 1945. márciusában elfogadtatta a földreformtörvényt, amely alapvetően változtatta meg a birtokviszonyokat. Fellépett a kommunista irányítás alatt álló rendőrség túlkapásai és visszaélései ellen. Augusztusban kormánya elfogadtatta - a nemzetközi összehasonlításban is - az addigi legdemokratikusabb választójogi törvényt. November 15-én távozott miniszterelnöki tisztségéből, és a megbecsülése jeleként a nemzetgyűlés tagjává választották, aktív politikai tevékenységet már nem folytatott. A kommunista párt egyre erőszakosabb hatalmi törekvéseit aggodalommal figyelte, az 1947. augusztusi országgyűlési választásokon képviselői mandátumot szerzett a nyíltan ellenzéki Magyar Függetlenségi Párt tagjaként, azonban a Választási Bíróság - a kommunisták nyomására - megsemmisítette a párt képviselői mandátumait, Rajk László belügyminiszter pedig betiltotta a pártot. Ezután teljesen visszavonult a politikai élettől, visszautasította a felajánlott külföldre távozási lehetőséget. Harmadik szívrohama következtében hunyt el 1948-ban, temetésén a kormányt senki sem képviselte.