75 éve
61 éve
262 éve
220 éve
189 éve
Munkavégzés közben meghalt Theodor Maximilian Bilharz német orvos, aki az élősködők szakértője volt.
163 éve
151 éve
132 éve
113 éve
90 éve

Pünkösd |
![]() ![]() ![]() ![]() |
Az elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból ered, a húsvét szombat utáni ötvenedik napon ünneplik.
A zsidó nép számára a húsvét szombatját követő ötvenedik nap a befejezett aratás meghálálásának ünnepe volt a Szentföldön. A későbbi időkben ez a nap a híres Sínai-hegyi törvényhozás ünnepévé vált, vagyis amikor Mózes megkapta Istentől a kőtáblákon a törvényeket. Izráel népe a Pünkösd ünnepét különleges áldozatok bemutatásával és pihenéssel töltötte el. Ekkor mutatták be az új gabonából készült két kovászos kenyeret, és gyümölcsöket is ajánlottak fel Izráel istenének, Jahvénak.
A Pünkösd keresztény vonatkozásai a zsidó nép pünkösdi ünnepéből alakultak ki. A kereszténység ezen ünnepe, amelyen a Szentlélek eljövetelét ünnepli a keresztény ember, vallási felekezetétől függetlenül. Ezen ünnepet a keresztény világ a Krisztus utáni 2. századtól tartja számon. Később (mint Isten kiválasztott népének, a zsidó népnek ünnepe esetében) a keresztény világ is hozzákapcsolta Pünkösd tartalmához az újtestamentumi törvényhozásra való megemlékezést, sőt magát a keresztény egyház megalapítását is erre a neves ünnepnapra tették.
Magyarországon 1993. óta Pünkösd hétfő munkaszüneti nap.
Pünkösdikirály választás egyfajta legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, egyéb vetélkedéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu kontójára és minden mulatságra hivatalos volt.
A pünkösd az udvarlás, párválasztás ideje, ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)