Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnapok

Tivadar, Konrád, Töhötöm, Tihamér, Odett
» névnapok eredete

Anyák napja




Magyarországon május első vasárnapja. Az ókori Görögországban már ünnepelték Rheát, az istenek anyját. Ehhez fűződik az első olyan alkalom, amikor az anyaságról megemlékeztek. Angliában, 1600-as években, a húsvétot követő 4. vasárnap ünnepelték Máriát, Jézus anyját és ezzel együtt az édesanyákat is. Akik távol dolgoztak, szabadnapot kaptak, hogy hazalátogathassanak édesanyjukhoz. Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni, május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Az ünnep népszerű lett, amikor virág és ajándékkereskedők kezdték reklámozni. Amikor Jarvisban tudatosult, hogy az általa indított Anyák Fesztiválja mennyire elüzletesedik, minden eszközzel megpróbálta ezt megakadályozni. Tüntetést rendezett, tiltakozott, még azt is kijelentette, hogy megbánta, hogy elindította a kezdeményezést. 85 éves korában, egyedül halt meg, anélkül, hogy valaha is megtapasztalhatta volna az anyaság érzését. Az egész életét az Anyák napjára áldozta. Először Woodrow Wilson amerikai elnök tette hivatalos ünneppé. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Az ünnepet mai napig különböző időpontokban tartják világszerte, főleg májusban. Gyakran kapcsolódik a helyi mondakörhöz, vallásokhoz. 
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)