Ezen a napon

1873-ban a kolozsvári tudományegyetemen szerzett jogtudományi doktori oklevelet, majd hosszabb tanulmányutat tett Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban és Németországban. 1874. és 1876. között a győri jogakadémián vállalt tanári állást. 1877-ben, apja halála után, Zalatnán átvette a család aranybányájának vezetését, és a Szabadelvű Párt programjával képviselői mandátumot szerzett a magyarigeni választókerületben. 1887-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki a Pénzügyminisztériumban, de hamarosan lemondott állásáról és az abrudbányai választókerületben lett kormánypárti képviselő. 1893-tól pénzügyminiszteri államtitkár volt, 1895-től 1905-ig a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be különböző kormányokban. 1896-tól Eger, 1901. és 1906. között Körmöcbánya kormánypárti országgyűlési képviselője volt. 1903-ban kapott először miniszterelnöki megbízást, de nem vállalta a kormányalakítást. 1906-tól 1910-ig, a koalíció kormányzása idején visszavonult a politikai élettől. A koalíció bukása után ismét miniszterelnöknek jelölték, de kinevezése ismét meghiúsult az ellenzék heves ellenállásán. 1910. januárjától 1912. áprilisig gróf Khuen-Héderváry Károly második kormányának pénzügyminisztere, valamint 1911. májusától októberig kereskedelemügyi miniszter is volt. 1910. és 1918. között a Nemzeti Munkapárt vezére és pártja programjával a nagyenyedi választókerület országgyűlési képviselője volt. Khuen-Héderváry kormányának bukása után, 1912. 04. 22-én kinevezték miniszterelnökké, valamint a belügyminiszteri és a király személye körüli miniszteri tisztséget is betöltötte. A pénzügyekhez kitűnően értett, de nem rendelkezett átfogó kormányzati elképzeléssel, fenntartási nélküli végrehajtója volt gróf Tisza István politikai akaratának. Az általános, egyenlő és titkos választójog megakadályozását célzó választójogi törvényjavaslatával kiváltotta az ellenzék, a baloldal és a nemzetiségek heves támadásait. Ebben a politikai helyzetben, 1913. tavaszán vádolta meg Désy Zoltán függetlenségi párti képviselő a miniszterelnököt, és "Európa legnagyobb panamistájá"-nak nevezte. Állítása szerint 1910-ben Lukács László pénzügyminiszterként 4,5 millió koronát kapott a Magyar Banktól állami megrendelések biztosításáért cserébe, amelyet választási célokra használt fel. A miniszterelnök rágalmazási pert indított Désy ellen, akit a bíróság első fokon el is ítélt, de a királyi tábla megsemmisítette az ítéletet. A másodfokon eljáró budapesti törvényszék bizonyítottnak találta a vádakat, így felmentette a képviselőt. Lukács az ítélet után, 1913. 06. 10-én lemondott miniszterelnöki tisztségéről. 1918-19-ben, a forradalmak és a Tanácsköztársaság idején zaklatásoknak volt kitéve, 1920-ban ismét visszavonult a politikai élettől, de a Nemzeti Társaskör és a Nemzeti Polgári Párt elnökeként nem szakadt el tőle teljesen. 1921-től 1924-ig az Országos Pénzügyi Tanács tagja volt, 1927-ben Horthy Miklós kormányzó kinevezte örökös felsőházi taggá. 1896-ban a valóságos belső titkos tanácsosi címet, 1899-ben a Lipót-rend nagykeresztjét kapta meg.