Ezen a napon

Tisztséget 1892. 11. 19-ig töltötte be. 1855-ben fejezte be jogi tanulmányait a pesti tudományegyetemen. Politikai pályafutását 1856-ban Külső-Szolnok vármegyében kezdte, megalapította a vármegye gazdasági egyesületét, amelynek elnöke volt 1867-ig. 1860-ban Heves és Külső-Szolnok vármegye alispánjaként a szolnoki választókerület országgyűlési képviselőjévé választották, majd 1865-ben újraválasztották. 1867-től 1869-ig Heves vármegye főispáni helytartója, 1868-69-ben királyi biztos, 1869-70-ben belügyminisztériumi tanácsos volt. 1870-ben kinevezték közmunka- és közlekedésügyi államtitkárrá, de erről a tisztségéről 1871-ben lemondott. Kormánypárti programjával a galgóci, később az abádi választókerület képviselője volt. 1873. máciustól 1875. márciusáig belügyminiszteri tisztséget töltött be, 1875-től 1889-ig elnöke volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek. 1878. december és 1890. március között, hosszabb-rövidebb időszakokra betöltötte a pénzügy-, a közmunka- és közlekedésügyi, a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, majd a földművelésügyi miniszteri tisztséget. A Szabadelvű Párt centrumához tartozott, távol tartotta magát a pártpolitikától. Tisza Kálmán távozása után választották miniszterelnökké, és a belügyminiszteri tárcát is magának tartotta meg. A konzervativizmus jellemezte, amely kormánya vezető minisztereinek liberális reformjaival egyre nehezebben volt összeegyeztethető. A problémák megoldására alkalmatlan volt. Az egyházpolitikai javaslatok miatt 1894-ben kilépett a Szabadelvű Pártból is, a főrendiház tagja lett. 1897-ben, 1899-ben és 1901-ben a magyar delegáció elnöke volt, 1900-tól a tárnokmesteri méltóságot töltötte be, 1904-ben a Hitelbank elnökévé választották. 1881-ben az Aranygyapjas-rendet, majd a Szent István-rend nagykeresztjét és a francia becsületrendet kapta meg.