Ezen a napon

III. István betelepítette a templomos rendet Magyarországra, és megalapította a váradelőhegyi premontrei prépostságot. 1147-ben született II. Géza magyar király és Eufroszina orosz hercegnő gyermekeként, VII. Lajos francia király volt a keresztapja. 1152-ben hivatalosan trónörökösévé nyilvánította és társuralkodóvá tette apja, akinek halála után, 1162. június elején Székesfehérvárott királlyá koronázta Lukács esztergomi érsek. Száműzött nagybátyja, István herceg (a későbbi IV. István) I. Manuél bizánci császár támogatásával elűzte, III. István Ausztriába menekült. A Bizánci Birodalomtól túlságosan is függő (IV.) László helyett a főurak bátyját, II. Lászlót ismerték el királynak, ő azonban már 1163 januárjában meghalt. Június 19-én III. István magyar király seregével Székesfehérvár mellett döntő győzelmet aratott IV. István felett, aki menekülés közben fogságba esett, de III. István szabadon bocsátotta. 1163 őszén megkötötte I. Manuéllal a belgrádi egyezményt, amelyben a bizánci császár Magyarország törvényes uralkodójának ismerte el, valamint a dalmát, horvát és szerémségi területek fejében megvonta további támogatását IV. Istvántól. III. István nem adta át a területeket, így 1164-ben és 1165-ben beavatkozott IV. István oldalán, aki Magyarországot ajánlotta fel neki hűbérül. A Bizánci Birodalom végül 1165-ben bekebelezte Horvátországot, Dalmáciát, a Szerémséget és Boszniát is, sőt Zimonyt is elfoglalta IV. István áprilisban bekövetkezett hirtelen halála után. Júliusban III. István békét kötött a bizánci császárral, lemondott I. Manuél javára Dalmáciáról és a Szerémségről. Uralkodásának nagy része hadakozással telt, így a belpolitikában anyja és Lukács esztergomi érsek jutottak kulcsszerephez, és egyezményt kötöttek a pápasággal, amelyben III. István lemondott az invesztitúra jogáról. Hirtelen halt meg, fia mellé temették el Esztergomban.