38 éve
249 éve
200 éve
176 éve
158 éve
147 éve
58 éve
367 éve
361 éve
256 éve
![Cikk bezárása](/gfx/closepost.png)
Bemutatták az első színes magyar filmet, a Lúdas Matyit.74 éve
|
![]() ![]() ![]() ![]() |
A budapesti Városi Színházban volt a bemutató, a filmet Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte, Hegyi Barnabás fényképezte. Főszereplője Soós Imre, továbbá a kor elsimert színészei: Horváth Teri, Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János és Kiss Manyi. Hatszáz statisztával, sok külső helyszínen forgattak.
A színes technika fejletlensége miatt napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, az árnyékos részeken megváltoztak a színek. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak látszott, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A forgatás során "színnaplót" vezettek. A forgatás után két évvel elvesztette színeit, a hang pedig olyan torz volt, hogy 1961-ben újraszinkronizálták és fekete-fehérben vetítették. Lúdas Matyi Soós Imre helyett sokáig Csíkos Gábor hangján szólalt meg. 2004-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum az eredeti hangot és színeket feljavították, a digitálisan felújított változat premierje 2004. december 25-én volt az m1-en.
A Ludas Matyit számos országban vetítették, többek között az Egyesült Államokban és Kínában is.

(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)