Ezen a napon

Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) halt meg, 78 éves korában. Eredeti neve: Rosenfeld 1910-ben belépett az MSZDP-be, 1911-ben pár hónapig a Galilei-kör egyik titkára volt. 1912-ben a budapesti Keleti Kereskedelmi Akadémián szerzett okleveles kereskedői diplomát, Hamburgban, majd Londonban különböző kereskedelmi cégeknél gyakornokoskodott. Az I. világháború kitörésekor hazatért és jelentkezett önkéntes katonai szolgálatra. 1915 elején az orosz frontra vezényelték, ahol fogságba esett, 1918-ban megszökött. A Szabadkán állomásozó honvéd gyalogezred kiképzőtisztje volt az "őszirózsás" forradalom kitöréséig, majd novemberben Budapesten belépett a kommunista pártba (KMP), amelynek vidéki titkárává választották. A Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919.03.21-től a kereskedelemügyi népbiztos helyettese és a szociális termelés öt népbiztosának egyike volt. Június 24-től a Kormányzótanács Központi Ellenőrző Bizottságának, valamint a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács tagja, július 19-én a karhatalmi feladatokat ellátó Vörös Gárda parancsnoka lett. A Tanácsköztársaság bukása után sikerült Ausztriába menekülnie, ott azonban internálták. 1920. áprilisában engedték szabadon, Szovjet-Oroszországba ment, ahol a KMP képviselőjeként részt vett a Komintern II. kongresszusán. 1920 és 1922 között a Komintern politikai megbízottjaként Németországban, Csehszlovákiában, Ausztriában és Olaszországban képviselte az érdekeit, közreműködött több párt szétbomlasztásában, és az "igazi leninista" párt megteremtésének szükségességét hangoztatta. 1924. decemberében illegálisan Budapestre érkezett a KMP újjászervezésének feladatával. 1925. augusztusában a KMP I. (bécsi) kongresszusán a Központi Bizottság (KB) és a magyarországi titkárság tagjává választották. Szeptember 25-én lázadás vádjával letartóztatták és statáriális bíróság elé állították, de rendes bíróság elé utalták az ügyét. 1926. augusztusában 8 és fél év fegyházbüntetésre ítélték, Vácott, majd a szegedi Csillagbörtönben raboskodott. A Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért büntetésének letelte előtt újra perbefogták és 1935-ben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A szovjet és a magyar kormány közötti megegyezés értelmében azonban kiengedték a börtönből azzal a feltétellel, hogy a Szovjetunióba távozik. Hamarosan a moszkvai magyar emigráció vezetőjévé vált, a Kominternnél a KMP-t képviselte és a moszkvai vezérkarát irányította. A Komintern feloszlatása után, 1943 nyarán megalakított a Szovjetunióban élő magyar kommunistákat összefogó bizottságot, közben szerkesztője volt a moszkvai rádió magyar adásának is. 1944. decemberében Moszkvában a Horthy-féle fegyverszüneti delegáció tagjaival tárgyaló küldöttség vezetője volt, Szegeden nemzetgyűlési képviselővé választották, azonban Sztálin csak 1945.01.30-án engedélyezte visszatérését. Február 23-án a Központi Vezetőség (KV) főtitkárává választották, kezében tartotta az államvédelmi szervek úgynevezett operatív munkájának irányítását. Májusban a létrehozott Politikai Bizottság, szeptemberben a kommunista párt képviseletében az államfői jogokat gyakorló Nemzeti Tanács tagja lett. Novembertől miniszterelnök-helyettesi és államminiszteri tisztséget töltött be, a baloldali erők szoros összefogására 1946. márciusában megalakította a Baloldali Blokkot. A párt Szervező Bizottságának tagjává is megválasztották, az FKgP felbomlasztásán fáradozott. A leszámolás egyik eszköze az úgynevezett "köztársaság-ellenes összeesküvés" leleplezése volt, amellyel sikerült eltávolítania Kovács Béla kisgazdapárti főtitkárt, valamint Nagy Ferenc miniszterelnököt. Az 1947-ben rendezett országgyűlési választásokon a balolal győzelmét választási csalással érte el. Az ekkor megalakult, Dinnyés Lajos vezette kormányban ismét miniszterelnök-helyettes és államminiszter lett. 1948. júniusában egyesítette a kommunista és a szociáldemokrata pártot az MSZDP kommunistabarát szárnyának közreműködésével. Az így létrejött Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének főtitkárává választották. Az 1948. decemberében megalakult, Dobi István vezette kormányban is a miniszterelnök-helyettesi és az államminiszteri tisztséget töltötte be, 1949. februárjában a Magyar Függetlenségi Népfront elnökévé is megválasztatta magát. Meghirdette a nehézipar fejlesztését a "béke megvédése" érdekében a gazdaság más területeivel szemben, hozzálátott a vélt és valós ellenfeleivel való leszámoláshoz. Az egész országban eluralkodott a terror, 1950-ben győzött a szovjet típusú rendszer, bevezették a tanácsrendszert és megindították az első ötéves tervet. Ekkor már jelentkeztek a személyi-kultusz első jelei, a Weis Manfréd Művek felvette Rákosi Mátyás nevét. 1951-ben a teljesíthetetlen ötéves terv tervszámait másfélszeresére emeltette, amelynek a jegyrendszer bevezetése lett a következménye, a lakosság életszínvonala rohamosan csökkent, fokozódtak a válságjelenségek az élet minden területén. Felügyelete alá rendelte az Államvédelmi Hatóságot, tönkretette a mezőgazdaságot. 1952. márciusában, 60. születsénapján személyi kultusza, dicsőítése elképesztő méreteket öltött. Pártfőtitkársága mellett augusztus 14-én átvette a miniszterelnöki tisztséget is. 1953. márciusában, Sztálin halála után, az új szovjet vezetéshez beérkeztek a jelentések Magyarország katasztrofális helyzetéről. Rákosit Moszkvába rendelték és utasították, hogy a miniszterelnöki tisztséget adja át Nagy Imrének. Felelőssé tették azért, hogy hibás politikájával végveszélybe sodorta a rendszert. Július 2-án kormányváltás történt, az új kormány élén Nagy Imre állt. Rákosi azonban a párt élén maradt, hadjáratot indított Nagy Imre ellen, aki sorra vesztette el tisztségeit. 1955. áprilisában a hatalmát nem veszélyeztető Hegedűs Andrást ültette a miniszterelnöki székbe. 1956. februárjában vált a helyzete ingataggá, amikor a szovjet XX. pártkongresszus után nyíltan követelték távozását. Július 22-én "gyógykezelésre" a Szovjetunióba utazott, akkor még nem tudta, hogy örökre elhagyta az országot. Az 1956. évi forradalom leverése után Kádár mellett foglalt állást és felajánlotta szolgálatait a szovjet vezetésnek. 1957-ben Moszkvából Krasznodarba, 1962-ben Kirgizisztánba, végül 1967-ben Gorkijba kellett költöznie. Magyarországon megfosztották képviselői mandátumától, elnöki tanácsi tagságától, kizárták a pártból és elutasították a sorozatos hazatelepedési kérelmeit. 1971.02.16-án a Farkasréti temetőben helyezték el a hamvait.