Ezen a napon

A budapesti Markó utcai fegyház udvarán történt a kivégzés. Jogi tanulmányait a budapesti, a berlini és a párizsi egyetemen végezte, 1912-ben szerzett jogi doktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen. Pályafutását segédfogalmazóként kezdte 1913-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tanfelügyelőjeként is dolgozott egy ideig. 1918-tól miniszteri segédtitkár, 1921-től miniszteri titkár volt. 1922-ben a Külügyminisztérium sajtóosztályára került, amelynek 1924-ben kinevezett vezetője lett. 1926-ban miniszteri tanácsossá, 1930-ban követségi tanácsossá nevezték ki, első beosztott tisztviselője lett a londoni magyar követségnek. 1934. októberétől bukaresti magyar követként és meghatalmazott miniszterként vezette a követséget, 1941.02.04-én a külügyminiszteri székbe került, majd gróf Teleki Pál öngyilkosságát követően, 1941.04.04-én Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökké nevezte ki, valamint a külügyminiszteri tárcát is megtartotta. Amikor Jugoszlávia már ténylegesen szétesett, hozzájárulását adta a Délvidék megszállásához. Elhallgatva Molotov szovjet külügyi népbiztos baráti hangú üzenetét, 06.26-án bejelentette a parlamentben a hadiállapotot Magyarország és a Szovjetunió között. A régi határok visszaszerzése érdekében hitt a németek győzelmében. A tengelyhatalmak nyomására decemberben bejelentette, hogy Magyarország és Nagy-Britannia, valamint az Amerikai Egyesült Államok között is beállt a hadiállapot, majd 1942. januárjában német követelésre a keleti frontra küldte a 2. magyar hadsereget. Belpolitikájára nagy hatással volt Gömbös Gyula jobboldali radikális ideológiája. Beterjesztette a III. zsidótörvényt, amely megtiltotta a házasságot a zsidók és nem zsidók között, "fajgyalázás"-nak minősítette a közöttük fennálló nemi kapcsolatot, ezért büntette, és bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot. A háborúba való belépés és a radikális zsidótörvény miatt szembekerült a konzervatív-nyugatbarát körökkel, akik menesztését követelték Horthytól. 1942. márciusában távozott a kormányfői tisztségből, majd a németbarát szélsőjobboldal egyik vezéralakja, 1943-ban az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke lett. 1944. májusában szülővárosa, Szombathely országgyűlési képviselőjévé választották, októberben a szélsőjobboldali Törvényhozók Nemzeti Szövetségének megalakításában vett részt. 1945 elején Bajorországban telepedett le, áprilisban beutazási vízumot kapott Svájcba. Egy vidéki gyűjtőtáborba került, ahol diplomata útlevelével szabad mozgást követelt magának és családjának, így az igazságügyi és rendőrségi miniszterhez került az ügye. Május 4-én visszatoloncolták Németországba, az amerikaiak letartóztatták, és október 3-án másokkal együtt Budapestre szállították. Október 29-én Népbíróság elé állították háborús bűnök miatt, ahol szellemi fölényességgel, bátran védekezett. November 3-án háborús főbűnösként kötél általi halálra ítélték, de a kivégzés előtti napon "kegyelemből" golyó általi halálbüntetésre változtatták az ítéletet.