81 éve
74 éve
524 éve
224 éve
215 éve
159 éve
126 éve
100 éve
Megszületett Lovas Antal kutató vegyész, a BME Gépjárműtechnológia Tanszékének emeritus professzora.
88 éve
85 éve
Megszületett Ella István, Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, karmester.79 éve
|
|
A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Gergely Ferenc professzornál orgonálni, Vásárhelyi Zoltán professzornál pedig karvezetést tanult. 1971-ben diplomázott, majd Weimarban és Lipcsében tanult Johannes Ernst Köhler (orgona és improvizáció), valamint Olaf Koch (karmester) professzoroknál. Karmesteri diplomáját 1974-ben szerezte meg Wittenbergben, ahol a Hallei Filharmonikus Zenekart vezényelte. 1976-1986-ig a Corelli Kamarazenekar művészeti vezetője és szólistája, amely a barokk és klasszikus zeneszerzők műveit korhű hangszereken, historikus előadásmóddal szólaltatta meg. 1979-1984-ig a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. 1975-1990 között az Országos Filharmónia szólistája. 1989-ben megalapította a Budapesti Bach Kórust, amelyet azóta is vezet.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)