Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Auguszta, Bertold, Jónás, Taksony
» névnapok eredete

Louis Daguerre francia fotográfus elkészítette az első fotót a Holdról.

185 éve



Louis-Jacques-Mandé Daguerre (Franciaország, Cormeilles,1787. november 18. – 1851. Franciaország, Bry-sur-Marne, július 10.) francia vegyész, a fényképezés úttörője. Adótiszt, majd színházi díszletfestő volt. Első találmánya a kép idő- és térbeli változását érzékeltette. Vászonra festett, áttetszővé tett kép mögött színezett, vékony selyemvásznakat helyezett el, és zsinórok mozgatásával és fény segítségével természeti jelenségeket érzékeltetett. Foglalkoztatni kezdte az a probléma, hogy milyen technikai eszközzel lehetne a világ képmását létrehozni. Az első kísérletei nem jártak eredménnyel. 1827-ben találkozott Joseph Niépce-vel, aki szintén a fényképezőgép feltalálásán dolgozott. Rá két évre társultak, azonban Niepce 1833-ban meghalt. Daguerre-nek egyedül 1837-re sikerült kifejlesztenie az azóta róla elnevezett a dagerrotípiát. 1839-ben hozta nyilvánosságra találmányát, de nem szabadalmaztatta. Ezért cserébe a francia kormány élete végéig járadékot fizetett neki, és Niépce fiának is.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)