203 éve
173 éve
168 éve
146 éve
126 éve
122 éve
120 éve
111 éve
111 éve
Máig tisztázatlan körülmények között, vadászat során meghalt Zrínyi Miklós gróf, horvát bán.360 éve
|
|
Korán árvaságra jutott, ezért öccsével együtt Pázmány Péter és Sennyei István gyámsága alá kerültek. 1628 és 1634 között a grazi, bécsi és nagyszombati jezsuita kollégiumban tanult, 1636-ban itáliai utazást tett, amelynek során VIII. Orbán pápa is fogadta Rómában. 1641-ben megosztoztak öccsével a családi vagyonon, Zrínyi Miklósnak a muraközi, Péternek a tengermelléki rész jutott. 1642-től 1644-ig harcolt a harmincéves háborúban a svédek ellen Morvaországban és Sziléziában, majd I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ellen a Felvidéken. 1645-től Zala vármegye főispánja, 1646-ban generális lett, 1647-ben bánná nevezték ki. 1648-ban készült el fő költői műve, a "Szigeti veszedelem", amelyben dédapja hősies helytállását énekelte meg. 1646-ban írta a "Tábori kis trakta", 1650 és 1653 között a "Vitéz hadnagy" című művét. Mivel Bécs nem támogatta politikai elképzeléseit, Velencével és Firenzével épített ki kapcsolatokat. 1660-63-ban "Az török Afium ellen való orvosság" című művét írta meg. 1661 nyarán megkezdte a Muraköz védelmét szolgáló Újzrínyivár építését a bécsi udvar tiltakozása ellenére, 1662-ban gróf R. Montecuccoli császári hadvezért támadta vitairataiban katonai sikertelenségei miatt. 1663-ban elkészítette politikai végrendeletét irodalmi levél formájában, ekkor már külföldön is ismert, nagy tekintélyű hadvezérnek és politikusnak számított. Kinevezték a török ellen harcoló csapatok főparancsnokává, sikeresen harcolt a Duna és Mura mentén, azonban a vele szemben egyre bizalmatlanabb bési udvar leváltotta tisztségéről. 1664. januárjában ennek ellenére megindította téli hadjáratait, átmenetileg sikerült elfoglalnia Babócsát, Berzencét, Szigetvárt és Pécset, majd a törökök számára rendkívüli fontosságú eszéki hidat is felgyújtotta, elfoglalta Segesdet. Április végén megkezdte Kanizsa ostromát, amelyhez nem kapott segítséget, így júniusban kénytelen volt visszavonulni. Közben a török fősereg hozzákezdett Újzrínyivár ostromához, amelynek elfoglalását és felrobbantását az ide felvonult Montecuccoli tétlenül nézte végig. A vasvári béke után világosan látta, hogy a magyar rendiség addig elért vívmányait csak a belső erők rendezésével és a szomszédos országok támogatásával lehet megvédeni a bécsi udvar támadásaival szemben, ezért az összeesküvési terveket szövögető rendi vezetőket is próbálta ebben az irányban befolyásolni. Eközben halt meg máig tisztázatlan körülmények között: vadászat alkalmával egy sebesült vadkan áldozatául esett a Csáktornya melletti erdőben. A magyar barokk költészet és próza egyik legkiemelkedőbb alakja volt.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)