Ezen a napon

Tel-Avivban történt a merénylet. Izraelt megrázta a gyilkosság, és lakosságát egy rövid időre egységbe forrasztotta: másnap a Kneszet elcsarnokában egymillió ember látogatta meg Rabin felravatalozott holttestét. Az elkövető egy szélsőjobboldali zsidó fiatalember, Jigal Amir volt. Tel-Avivban nőtt fel, tanulmányait a Kadourie Mezőgazdasági Iskolában végezte. 1941-ben csatlakozott a Palmahhoz (Plugot Mahac = Rohamosztagok) és részt vett a szövetségesek által megszállt Szíria elleni hadműveletben, majd a parancsnokhelyettese lett annak az alakulatnak, amely 1945.10.10-én megpróbált 208 "illegális" zsidó bevándorlót kiszabadítani az angolok Cipruson található táborából. Ezért letartóztatta a palesztinai brit rendőrség, és nyolc hónapot töltött Rafán, őrizet alatt. Közvetlenül a Függetlenségi Háború előtt a Palmah második dandárjának parancsnokává nevezték ki, 1948. áprilisában a Jeruzsálem védelmével megbízott erők parancsnoka lett. Kidolgozta Ramle és Lod elfoglalásának tervét, amely a Jeruzsálemhez vezető korridort szélesítette, 1949-ben pedig a Rodosz-szigetén zajló fegyverszüneti tárgyalásokon vett részt. 1953-ban az Izraeli Hadsereg Angliába küldte tanulni a Chamberly Staff College-ba, Angliába. 1956-ban az Izraeli Északi Parancsnokság vezetője, később a vezérkar operatív főnöke lett. 1960-tól helyettes vezérkari főnök, majd vezérkari főnök lett. Az 1967-es "hatnapos háborúban" az akkori Egyesült Arab Köztársaságot annak legerősebb pontjain támadta, menekülési útvonalait elvágta. 1968-ban, a sikeres háború után kinevezték Izrael amerikai nagykövetének. 1973-tól munkapárti képviselőként a Kneszet sorait erősítette, 1974. áprilisában ügyvezető miniszterelnök lett, a lemondott Golda Meir utódaként. Miniszterelnöksége alatt 1975. novemberében az ENSZ az arabok nyomására a cionizmust "rasszizmusként" bélyegezte meg, és a visszavonásig, 1991-ig ez a döntése érvényben maradt. 1976.03.30-án összecsaptak az izraeli rendőrök a galileai földkisajátítások ellen tüntető arabokkal, több arab életét vesztette. Ezután a palesztinok március 30-át elnevezték a "Föld Napjának", és rendszeres tüntetéseket tartanak ezen a napon. A terrorista merényletek tovább folytatódtak: 1974-ben Maalotban a PFSZ emberei meggyilkolták egy izraeli iskola huszonkét tanulóját. 1976 nyarán arab terroristák eltérítettek egy Tel-Avivból Párizsba tartó repülőgépet, majd a nem zsidó utasok elengedése után az ugandai Entebbébe vitték, de izraeli kommandósoknak (Joni Netanjahu parancsnoksága alatt) sikerült az utasokat kiszabadítani és Izraelbe vinni. A bravúros akcióval Izrael elnyerte az egész világ szimpátiáját, és erősítette a zsidó szolidaritást. 1984-től 1990-ig Rabin a védelmi miniszteri posztot, 1992. februárjától a Munkapárt elnöki tisztét is betöltötte. A Likud választási bulásával, 1992. júniusától ismét miniszterelnök és védelmi miniszter lett. A Samír-kormány engesztelhetetlen PFSZ-ellenes politikáját hibának tekintette, tárgyalásokat kezdeményezett Jasszer Arafattal, a palesztin vezérrel. 1993. szeptemberében a Washingtonban aláírt alapelvekről szóló megállapodást Rabin miniszterelnök és Jasszer Arafat hitelesítette, ezért mindketten béke Nobel-díjat kaptak. 1994. májusában, Kairóban, Hosni Mubarak egyiptomi elnök jelenlétében ismét egyezményt írtak alá, amely megteremtette a gázai és ciszjordániai hatókörrel létrejött Palesztin Autonómia intézményét. Gázából és a ciszjordániai Jerikóból teljesen kivonult az izraeli hadsereg. A Hamasz és az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet bombamerényletei azonban állandóan felborították a béketárgyalásokat. 1994. októberében több mint húsz embert robbantott fel egy palesztin öngyilkos merénylő egy ramat-gani buszon. Rabin és külügyminisztere, Simon Peresz ment tovább a maga útján, 1994.10.26-án aláírták Izrael és Jordánia közötti békeszerződést, Izrael néhány földterületet visszaadott az Arava völgyében. Nem sokkal utána a marokkói Casablancában közel-keleti gazdasági csúcsértekezletet tartottak mintegy 2500 izraeli, arab, amerikai és európai pénzügyi és politikai vezető részvételével. 1995. januárjában palesztin szélsőségesek ismét öngyilkos merényletet követtek el Netanja közelében, ahol huszonkilencen lelték halálukat. Rabin erélyesen követelte Arafattól, hogy az iszlám fundamentalistákat tartóztassa le, amelyet meg is tett. Végül 1995.09.28-án Washingtonban aláírták az úgynevezett Oslo II megállapodást. Ez a Nyugati-Part (Ciszjordánia) területét A (7 arab város palesztin ellenőrzés alá kerül) B (közös izraeli-palesztin ellenőrzés) és C (izraeli ellenőrzés alatti) zónákra osztotta, így még több terület került palesztin kézbe. Azonban az izraeli jobboldali ellenzék egyre erősebben bírálta a politikáját, 1995. novemberében egy tüntetésen Rabint SS-egyenruhában ábrázolták. Még részt vett egy Ammanban megrendezett gazdasági csúcskonferencián, amely a casablancai folytatása volt, és hordozta az "új Közel-Kelet" ígéretét.