Ezen a napon

1877-től a berlini, a heidelbergi és a budapesti egyetemen végezte jogi tanulmányait. 1879-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett Budapesten. Katonai pályára akart menni, de édesapja - Tisza Kálmán miniszterelnök - ellenállásán megbukott a terve. 1881-től tiszteletbeli főjegyző volt, 1886-ban a Szabadelvű Párt programjával képviselővé választották a vízaknai, 1892-ben az újbányai választókerületben. 1889-ben, a véderővita kapcsán a parlament egyik meghatározó egyéniségévé vált. Vitakészsége, felkészültsége és tudása révén pártja fő erőssége és az ellenzék rettegett ellenfele volt. Ekkor már kialakult a népszerűtlensége, mivel kemény és kíméletlenül éles harcmodorával sok ellenséget szerzett, soha meg nem alkudott a nézeteiben, tettre kész, akaratának érvényesítéséhez az erőszaktól sem visszariadó politikus volt. Részt vett a gazdasági életben, támogatta a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank megalapítását, amelynek 1890-ben az elnöke lett. 1893 és 1902 között a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankjának elnöke volt. A Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank 1902-ben bekövetkezett bukását Tisza István számlájára igyekeztek írni. Tisztán került ki az ügyből, de még sokáig érezte az utóhatását. 1897-ben a király grófi rangra emelte. Ebben az időben tudományos dolgozatokat is publikált közgazdasági, közjogi és pénzügyi témakörökből. A századfordulóig liberális nézeteket vallott, majd a konzervatív szószólója lett. 1898. decemberében kemény csatákat vívott az ellenzékkel, elvállalta volna a házelnökséget is a tervezett házszabály-revíziós programjának megvalósítása érdekében. Édesapja és barátai tanácsára elállt szándékától, a kormánypárt tagjaként harcolt tovább az ellenzékkel. 1903-ban - Széll Kálmán miniszterelnök helyett - késznek mutatkozott az obstrukció erőszakos letörésére, a király megbízta az új kormány megalakításával, de kudarcot vallott. Gróf Khuen-Héderváry Károly alakíthatta meg a kormányt, aki azonban megbukott négy hónapi miniszterelnökség után. A júniusi sikertelen kísérlet után, november 3-án gróf Tisza István először alakított kormányt, amely a magyar uralkodó osztályok érdekeit felismerte és szolgálta. Az ellenzék heves tiltakozása megerősítette azt az elhatározását, hogy keresztülviszi a házszabály-módosító programját, azonban egy hirtelen fordulattal megszűnt az obstrukció és a parlamentben helyreállt a rend. A költségvetés ügye rendeződött, letörte a vasutassztrájkot, megkötötte a német kereskedelmi szerződéseket. A házszabály-módosítást 1904 őszén vette elő újra, mire ismét kitört az obstrukció. Mivel célját nem tudta elérni, ideiglenes házszabályokat és párhuzamos ülések megtartását indítványozta. December 13-án erőszakkal megakadályozta az ellenzék a kitűzött ülés megtartását. Tisza István javaslatára a király feloszlatta az országgyűlést és új választásokat írt ki, amelyekből az Egyesült Ellenzék került ki győztesen. 1905.02.01-jén nyújtotta be lemondását, de csak június 18-án kapta meg felmentését az elhúzódó válság miatt. Az utána következő, báró Fejérváry Géza vezette darabontkormánnyal szemben semlegesnek mutatkozott, majd szembekerült vele a választójogi programja miatt. Nem értett egyet az általános választójoggal, szerinte a választóvá váló iskolázatlanok és a nemzetiségek szétzilálják az államelméletet. 1906. áprilisában, a koalíciós kormány megalakulása után a Szabadelvű Pártot feloszlatta és visszavonult a politikai élettől. 1907-ben megválasztották a dunántúli református egyházkerület főgondnokává. 1910. februárjában, a koalíciós kormány bukása után új kormánypártot alapított Nemzeti Munkapárt néven. Az 1910. évi választásokon pártja nagy győzelmet aratott, ő pedig képviselői mandátumot szerzett az aradi és az ugrai választókerületben is, amelyek közül az aradit tartotta meg. Hivatal nélkül is vezető szerepet játszott a kormánypolitikában. Fő célja volt a haderőreform keresztülvitele és az obstrukció letörése. 1911-ben a "Magyar Figyelő" című folyóirat megalapításában játszott fontos szerepet, amely politikai, irodalmi, művészeti és társadalmi témákkal foglalkozott. A fokozódó obstrukció miatt végül 1912. májusában elfoglalta a képviselőház elnöki tisztségét, és munkapárti többséggel június 4-én letörte az ellenzék obstrukcióját. Június 7-én egy képviselő háromszor is rálőtt a képviselőházban, de célt tévesztett. A király 1913.06.10-én másodszor is kinevezte miniszterelnökké, közben rövidebb ideig betöltötte a horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli és a király személye körüli miniszteri tisztséget is. 1913-ban "Igazmondó" címmel néplapot indított, hogy megismerjék eszméit és politikai nézeteit. Második kormányzása idején felgyorsult a háborúra való felkészülés, korlátozták az egyesülési és gyülekezési szabadságot, az esküdtszékek hatáskörét, valamint bevezették a cenzúrát és szigorú feltételekhez kötötték a terjesztést. Megegyezésre törekedett a nemzetiségekkel, mert felismerte a nemzetiségi mozgalmak erejét, de törekvései kudarcot vallottak, az ellenzék a magyarság érdekeinek feladásával vádolta. 1914 júniusában - a szarajevói merénylet után - kezdetben ellenezte az Osztrák-Magyar Monarchia háborús fellépését, azonban Berlin ígérete, hogy szövetséget köt Bulgáriával Románia ellen, megváltoztatta a hozzáállását. Legfőképpen a katonai vezetés igényeinek kielégítésére irányult a tevékenysége. 1915-ben az ellenzék egyre inkább követelte távozását, de hivatástudata miatt ragaszkodott tisztségéhez. 1916. novemberében meghalt pártfogója, Ferenc József. Tisza István nem rokonszenvezett az új uralkodóval, IV. Károllyal, és a fokozódó társadalmi elégedetlenséggel értetlenül állt szemben. Végül nyíltan szembekerült a királlyal, és 1917.05.15-én távozni kényszerült a kormány éléről. Júniustól katonai szolgálatba lépett, októbertől az orosz harctéren a debreceni huszárezred parancsnoka volt. 1918. augusztusában és szeptemberben az olasz fronton szolgált, személye már a tömegek gyűlöletének tárgyává vált. Október 17-én nyíltan beismerte a parlamentben a háború elvesztését, de nem gondolta hogy ez forradalomba torkollhat. A nyílt utcán ismét sikertelen merényletet követtek el ellene. Nem vette komolyan a forradalom szervezőit, az "őszirózsás" forradalom győzelme után sem volt hajlandó menekülni. Október 31-én négy katonaruhába öltözött fegyveres a kora esti órákban behatolt Hermina úti villájába, és szóváltás közben lelőtte. Geszten temették el. 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává, 1915-ben a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnökévé választották.