Ezen a napon

1919.01.11-ig volt miniszterelnök. A budapesti tudományegyetemen végezte jogi tanulmányait, politikai pályafutását a Szabadelvű Pártban kezdte. 1901-ben a zilahi választókerületben jelöltette magát, de vesztett az ellenzéki jelölttel szemben, majd gróf Tisza István erőszakos politikája miatt kilépett a kormánypártból. 1905-ben a pétervásári választókerületben már függetlenségi programjával szerzett mandátumot, és belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba. 1906-ban a főrendiház tagja, 1909 és 1912 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke volt. 1910-ben a kápolnai választókerületben pártonkívüli függetlenségi programmal bekerült a képviselőházba, ahol ellenezte a német orientációt és a hármas szövetséget, fellépett az antant és a szomszéd népekhez való közeledés, a szociális reformok és az általános választójog bevezetése mellett. 1914 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban tett hosszabb utazást. Az I. világháború kitörésekor Franciaországban tartózkodott, ahol rövid időre internálták. Ellenezte a háborút, de rövid ideig huszártisztként a román fronton teljesített szolgálatot. 1916-ban követőivel együtt kilépett a háborút támogató Függetlenségi Pártból, és megalapította az úgynevezett Károlyi Pártot, politikai szövetséget a szociáldemokratákkal és a polgári radikálisokkal keresett. 1918-ban a forradalmi mozgalom, majd az "őszirózsás" forradalom vezére lett. November 1-jén állt a kormány élére, valamint a külügyminiszteri és rövidebb időszakokra a pénzügy- és a hadügyminiszteri tisztséget is betöltötte. Kormánya a háborús vereség okozta katasztrofális helyzeten nem tudott változtatni, megerősödtek a bal- és jobboldali szélsőséges irányzatok, amelyek növelték politikai elszigeteltségét. 1918.11.16-án kikiáltotta az első Magyar Köztársaságot, Ausztriával minden államjogi kapcsolatot megszüntetett. Magyarország kivált a Habsburg-Monarchiából. 1919.01.11-én Károlyi Mihályt megválasztották a Magyar Köztársaság elnökévé. Az egyre mélyülő válságon nem tudott úrrá lenni, március 20-án - a Vix-jegyzék benyújtása után - kormányával együtt lemondott tisztségéről. A március 21-én hatalomra jutott kommunistákkal nem értett egyet, és nem akart együttműködni velük. Az ellenforradalomtól tartva 1919.07.04-én emigrált Csehszlovákiába, 1925 után Ausztriában, majd Jugoszláviában élt és a Horthy-rendszer ellen folytatott kíméletlen agitációt. Ezalatt Magyarországon rágalmazásoktól sem mentes kampány indult ellene. 1923. februárjában a budapesti törvényszék bűnösnek találta felségsértés és hűtlenség vádjával, és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A kommunistákkal kezdte keresni a kapcsolatot, 1930-ban az Amerikai Egyesült Államokba, 1931-ben a Szovjetunióba látogatott. Ekkor többnyire Párizsban élt, és lelkes cikkekben tette közzé tapasztalatait a francia sajtóban. A Szovjetunióban sorra gyártott koncepciós perek, valamint a Hitler-Sztálin-paktum lehűtötte lelkesedését, de az antifasiszta összefogás érdekében hallgatott. A II. világháború idején Londonban élt, ahol az Új Demokratikus Magyarország Mozgalom, majd az Angliai Magyar Tanács elnökeként küzdött a fasizmus ellen. 1945.04.02-án kiemelkedő személyiségként képviselőnek jelölték az ideiglenes nemzetgyűlésbe, de nem kapott jelentősebb politikai szerepet. 1946. februárjában tért haza az emigrációból. Visszavonultan élt 1947. júliusáig, amikor párizsi követté nevezték ki, hogy eltávolítsák a magyarországi közéletből. 1948-ban Belgiumra, 1949-ben Luxemburgra is kiterjesztették kinevezését. A Magyarországon kialakult terror és a hidegháborús nemzetközi légkör miatt a visszavonulást fontolgatta. 1948. decemberében Rákosi Mátyás pártvezetőnél közbenjárt Mindszenty József érsek-prímás letartóztatási ügyében. A bíróság elé állítás helyett javasolta a főpap Vatikánba való kiutasítását, de ezt elutasították. A Rajk László elleni koholt per idején végleg szakított a Rákosi-rendszerrel. Nyíltan kiállt Rajk mellett, 1949.06.02-án lemondott követi tisztségéről. Egy nyilvánvaló hazugság miatt perújrafelvételt kért. Ekkor Rákosi megfenyegette, mire Károlyi nyilvánosságra hozta a pártvezérnek írt táviratát. Másnap, október 17-én a népi demokrácia árulójának nyilvánították, aki átállt a reakció és az imperializmus oldalára. Így másodszor is emigrációba kényszerült. 1955-ben halt meg Franciaországban, 1962-ben hazaszállították a hamvait, és a budapesti Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.