Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Amália, Mária, Márk, Márkus, Szergiusz, Bekény, Engelbert, Gerold, Rodion, Vendelina
» névnapok eredete

Párizsban meghalt Maria Callas görög származású operaénekesnő.

47 éve



Eredeti nevén: Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz Görög szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesanyja 1937-ben visszaköltözött Görögországba, ahová ő is elkísérte. Az Athéni Konzervatóriumban Maria Trivella, majd Elvira de Hidalgo énekesnőnél tanult. Először 1940 novemberében állt színpadra a Boccaccio című operettben az athéni Nemzeti Dalszínházban. Első sikerét 1942-ben érte el, amikor Tosca szerepében mutatkozott be az athéni operában, majd Santuzzát énekelte a Parasztbecsületből és Leonorát a Fidelióból. 1945-ben visszatért Amerikába, ahol részt vett a New York-i Metropolitan Opera meghallgatásán. Edward Johnson, az opera menedzsere Beethoven Fideliójának és Puccini Pillangókisasszonyának címszerepét ajánlotta fel Callasnak, aki nemet mondott. Nem akarta angol nyelven énekelni a Fideliót, egyéniségéről pedig úgy vélte, nem alkalmas arra, hogy hitelesen megjelenítse a törékeny Pillangókisasszonyt. New Yorkban Sergio Failoni, a pesti Opera vezető karmesterének lánya mellett volt baby-sitter, s Failoni ajánlotta a veronai opera intendánsának figyelmébe. Olaszországba ment, ahol 1947-ben Veronában a Giocondában mutatkozott be. Itt ismerkedett meg a nála 30 évvel öregebb Giovanni Battista Meneghini téglagyárossal, akihez 1949. április 21-én ment férjhez Veronában, és aki azután impresszáriója lett. A híres karnagy, Tullio Serafin zenei fejlődésének irányítását vette kézbe, színészi képességeit Lucchino Visconti bontakoztatta ki. Sorra meghódította Milánó, Párizs, London, Chicago, Dallas, New York, Buenos Aires, Los Angeles és más operaházak közönségét. A milánói Scalában 1950-ben az Aidával debütált, majd nagy sikert aratott a Puritánok Elvirájaként, a Tosca, a Norma és a Lammermoori Lucia címszerepében. 1952 júliusában exkluzív szerződést írt alá az EMI lemezkiadó céggel. Amerikában Normaként mutatkozott be, 1954-ben Chicagóban, 1956-ban a New York-i Metben. Végül tíz év késéssel, 1956. október 28-án Bellini Normájaként debütált a Metropolitan Operában. Szerencsétlenségére a Time magazin ebben az időben készített riportot édesanyjával, akit az énekesnő azzal vádolt, hogy megfosztotta őt gyermekkorától. Utoljára 1950-ben Mexikóban találkoztak, s akkor megfogadta, hogy soha többé nem áll anyjával szóba, s ígéretét haláláig betartotta. A Time magazin ebből kiindulva rideg, hálátlan lányként jellemezte Callast, akit a New York-i közönség meglehetősen hűvösen fogadott, de csodálatos hangjának ők sem tudtak ellenállni. A következő alkalommal akkor került az újságok címlapjaira, amikor 1958. január 2-án a Római Operaházban lépett föl a Norma gálaelőadásán, ahol jelen volt Olaszország akkori elnöke, Giovanni Gronchi is. Callas azonban szilveszter éjjel egy divatos római szórakozóhelyen pezsgőzött, s a mulatozás miatt elment a hangja. Beugró énekesnőt nem találtak, s mivel az előadást kockázatos lett volna elhalasztani, Callas az orvosok javaslata ellenére mégis kiállt a színpadra. Az első felvonás végére a közönség fele gúnyos kiabálásba kezdett, míg a másik fele döbbent csendben ült. Maria a hátsó kijáraton távozott a színpadról, az előadást megszakították. 1962-ben Párizsban telepedett le, itt töltötte élete utolsó éveit Giuseppe di Stefanóval, az ismert tenorral. A lelkileg és idegileg tönkrement Callas fokozatosan visszavonult az énekléstől. Utolsó operai fellépésén 1965-ben a Toscát énekelte a londoni Covent Gardenben. A hatvanas években kilenc évig szoros kapcsolatot tartott fenn Onassissal. Mariat nagyon megrázta, mikor Onassis beleszeretett Jacqueline Kennedy-be. Viszonyuk Onassis és Kennedy özvegyének házasságkötése után is folytatódott. 1969 júniusában Pier Paolo Pasolinivel közösen láttak neki a Medea című film elkészítéséhez. Ekkor már alig tudott énekelni, de megfeszítetten dolgozott, a film ennek ellenére nem aratott nagy sikert. Az egykori dívát altatószerek túladagolása miatt 1970-ben kórházba szállították, tettét öngyilkossági kísérletnek könyvelték el. Maria Callas 1977. szeptember 16-án váratlanul hunyt el, az orvosi jelentés szerint collapsus okozta a halálát. Sergio Segalini zenekritikus, a művésznő egyik bizalmas barátja kételkedett ebben, szerinte Callas ezúttal öngyilkos lett. Több mint negyven operaszerepet énekelt és húsz teljes operafelvételt hagyott maga után, alakításai révén Bellini, Donizetti, Rossini, Cherubini rég elfelejtett operái születtek újjá. Életéről Zeffirelli készített filmet, valamint Mesterkurzus címmel írt színdarabot Terence McNally, a sikeres színpadi és filmes szerző, melyet 1996 novemberében tűzött műsorára a Pesti Színház.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)