Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnapok

Enikő, Melitta, Mária, Lóránt, Katalin, Roland, Töhötöm, Alpár, Imelda, Bogáta, Borisz, Hetény
» névnapok eredete

Befejeződött a tizenhetedik újkori Nyári Olimpia Rómában.

59 éve



A Rómában rendezett Olimpia versenyszámait lehetett először televízión is követni, 83 ország több mint ötezer sportolója küzdött a bajnoki címekért. A magyarok a korábbi évekhez képest viszonylag kevés érmet szereztek, 6 arannyal, 8 ezüsttel és 7 bronzzal térhettek haza. A kardvívók továbbra is tartották magukat a hagyományokhoz: csapatban ismét bajnokok lettek, egyéniben pedig immár másodszor lett aranyérmes Kárpáti Rudolf. A vízilabdázók sajnos szakítottak a tradíciókkal, bajnoki cím helyett a harmadik helyet szerezték meg. A férfi öttusa csapat is megvédte bajnoki címét, egyéniben pedig Németh Ferenc állhatott a dobogó tetejére. A kajakozók erejéből most csak ezüst- és bronzérmekre futotta, kenu egyesben viszont ezer méteren olimpiai bajnok lett dr. Parti János. Ezen az olimpián is lett magyar öklözőbajnok: Török "Béka" Gyula légsúlyban volt a legjobb. A Római Olimpia szomorú szenzációja az első igazi doppingügy, a tiltott teljesítményfokozó szerek miatt meghalt a dán kerékpáros, Krud Jensen.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)