250 éve
558 éve
273 éve
258 éve
222 éve
219 éve
185 éve
182 éve
181 éve
116 éve
Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.310 éve
|
|
Pápai Páriz Erdélyben és Lipcsében folytatott orvosi tanulmányokat, majd a svájci Bázelben 1674-ben kapott orvosi diplomát. Orvosi területen hatalmas tudással rendelkezett, emellett egyéb tudományos, valamint irodalmi és művelődéspolitikai témákban is komoly szaktekintélynek számított. 1680-ban a nagyenyedi kollégium rektora lett, ebben a pozíciójában megújította a teljes hazai értelmiségi- és tudósképzést. Első orvosi könyvét, az 1690-ben megjelent A test békessége című művét a köznépnek szánta, ebben fellelhető volt minden akkoriban ismert betegség összes tünete és lehetséges gyógymódja. Ez a munkája a következő 85 év során tizenegy kiadást ért meg. Orvosi munkáin túl írt történelmi-vallási és béke-központú, filozofikus műveket is. Úttörő szerepe volt a címertani munkák közzétételében, és az ő nevéhez fűződik többek közt az 1708-ban megjelent latin-magyar, valamint magyar-latin-német szótár is. Pápai Páriz az akkori átlaghoz képest hosszú életű volt, 67 éves korában hunyt el Nagyenyeden.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)