102 éve
81 éve
40 éve
2125 éve
467 éve
184 éve
147 éve
101 éve
97 éve
83 éve

Megszületett Pollack Mihály német származású magyar építész, a Nemzeti Múzeum építője.252 éve
|
![]() ![]() ![]() ![]() |
Neve más írásmóddal: Pollák. Pollack Mihály első műve a Deák téri evangélikus templom, amelynek építését a közben elhunyt Krausz János építőmestertől vette át. 1808-ban készült el a dór architektúrájú csamoktemplom, amely mai arculatát 1856-ban kapta, Hild József tervei alapján. Pollack részt vett a pécsi székesegyház helyreállításában, majd a pesti Német Színház már megkezdett építését vezette. A székesfehérvári megyeháza, melynek előzetes terveit ugyancsak ő dolgozta át, a hazai klasszicista megyeházak sorának elindítója, egy új városmag kezdete lett. A középületek mellett számos pesti polgárházat és palotát is tervezett: a Horváth -, illetve Pálffy - házat , a hatalmas Wurm-házat, az Almássy -, később Zichy - palotát és a tisztán klasszicista jellegű volt Festetich - palotát. Az ő műve volt a finom, oszlopos homlokzatú régi Vigadó, amely Pest 1849-es ágyúzása következtében pusztult el. Nevéhez fűződött a Nemzeti Múzeum épületének létrehozása is, amelynek külső és belső architektúrája a klasszicizmus egyik legszebb, Európa - szerte elismert alkotása. Az 1808-ban alakult Szépészeti Bizottság vezető építészeként feladata volt nemcsak saját művei, hanem az egységes elvek szerint épülő Pest sok száz építkezésének jóváhagyása, ellenőrzése is.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)