Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Auguszta, Bertold, Jónás, Taksony
» névnapok eredete

Befejeződött a huszonötödik újkori Nyári Olimpia Barcelonában.

32 éve



Spanyolországba már 171 országból érkezett több mint tízezer sportoló, köszönhetően annak, hogy a szocialista blokk felbomlása után több új állam is megalakult. Barcelonában a magyarok ismét 11 aranyérmet, valamint 12 ezüst és 7 bronzémet szereztek, ezzel azonban csak a nyolcadik helyre kerültek az éremtáblázaton. Emiatt azonban igazán senki nem bánkódott, egy egész ország ünnepelte az új bajnokokat.Az uszodát szinte kisajátították a magyar versenyzők: Egerszegi Krisztina beváltotta a hozzá fűzött reményeket és megnyerte a 100 és a 200 méteres hátúszószám mellett a 400 méteres vegyesúszást is; Darnyi Tamás pedig, ahogyan Szöulban, megint duplázott, a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban is bajnok lett. A moszkvai játékokhoz hasonlóan ismét felállhatott két magyar bírkózó a dobogó tetejére: Farkas Péter és Repka Attila. Itt lett bajnok Ónódi Henrietta tornász, Kovács Antal cselgáncsozó, Szabó Bence kardvívó, valamint a női kajak négyes 500 méteren.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)