102 éve
81 éve
40 éve
2125 éve
467 éve
184 éve
147 éve
101 éve
97 éve
83 éve

Megszületett Barta Tamás gitáros, énekes, zeneszerző (Hungária, LGT).77 éve
|
![]() ![]() ![]() ![]() |
Gyerekként hegedülni tanult, majd autodidakta módon tanult meg gitározni.1965-ben, 17 évesen lett tagja Fenyő Miklós Syconor, majd 1969-től Hungaria zenekarainak, játszott a Koncert a Marson című illetve a zenekar 1971-ben kiadott cím nélküli albumán is. 1971-től az LGT tagja volt, melynek első három lemezén, az 1971-es Locomotiv GT-n, az 1972-es Ringasd el magad címűn és az 1973-as Bummm!-on hallható. Játszott az első magyar rockmusical, a Déry Tibor kisregénye alapján a Presser-Adamis szerzőpáros által írt Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról felvételein. Ugyancsak az ő gitárjátéka hallható Zalatnay Saroltának az 1972-es Álmodj velem… és Kovács Katinak az 1974-es, az LGT-vel közösen készített, tulajdonképpen cím nélküli albumán, továbbá a Locomotiv GT 1971 és 1973 között Magyarországon kiadott 5 kislemezén. Az LGT amerikai turnéjáról nem tért haza, az USA-ban élt 33 éves korában bekövetkezett haláláig.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)