Ezen a napon

Ferenc József nevezte ki a többség nélküli hivatalnokkormányt, a "darabont"-kormányt. 1851-ben végzett a bécsújhelyi katonai akadémián, ahol hadnaggyá avatták, majd 1852-ben főhadnagy lett. A Hadiiskola elvégzése után, 1857-től a vezérkarnál teljesített szolgálatot. 1859-től kapitányként az olasz-francia-piemonti háborúban vett részt, ahol a solferinói ütközetben kitüntette magát, 1860-ban kamarási méltóságot kapott, 1862-ben osztrák bárói rangra emelték. 1864-ben a Dánia elleni háborúban harcolt, 1865-től őrnagy és Ferenc József szárnysegédje, 1868-tól alezredes és a 32. gyalogezred, majd a 72. tartalékos ezred parancsnoka volt. 1872-ben került át a magyar honvédséghez ezredes dandárparancsnokként. 1872-től honvédelmi minisztériumi államtitkár, 1884. októberétől honvédelmi miniszter volt, 1885-ben a főrendiház tagjává választották. 1875-ben elnyerte a magyar báróságot és vezérőrnaggyá léptették elő, 1884-ben altábornagy, 1887-ben a szegedi gyalogezred parancsnoka, 1890-től táborszernagy lett (1908-ban minősítették át gyalogsági tábornokká). 1887-ben kormánypárti programmal Budapest I. választókerületében képviselői mandátumot szerzett, amelyet az 1892. évi választásokon az ellenzék sikeresen megtámadott, így ismét a főrendiház tagja lett. Honvédelmi minisztersége idején rövidebb időszakokra a király személye körüli és a földművelésügyi miniszteri tisztséget is betöltötte. 1896-tól 1906-ig Temesvárt képviselte az országgyűlésben kormánypárti programmal. Mivel személyes, bensőséges viszony fűzte az uralkodóhoz, az udvar teljes bizalmát élvezte. A haderő állandó vitája miatt 19 év után, 1903. júniusában távozott a Honvédelmi Minisztérium éléről. 1904. októberében a magyar darabont testőrség kapitányává nevezte ki a király. Az 1905. januári választásokon ugyan az ellenzék szerezte meg a győzelmet, de a parlamentarizmus szabályait figyelmen kívül hagyva, Ferenc József nem az új parlamenti többségből jelölt ki miniszterelnököt. Célja az volt, hogy megtörje a nemzeti koalíció ellenállását, és ezzel a feladattal Fejérváry Géza bárót bízta meg, akit június 18-án nevezett ki miniszterelnökké. Betöltötte a király személye körüli és 1906. márciusáig a pénzügyminiszteri tisztséget is. Az ellenzék hajthatatlansága miatt 1905. 09. 12-én lemondott és ügyvezetőként maradt hivatalban. Azonban Ferenc József nem engedett és október 16-án ismét kinevezte. Ekkor már felhagyott az udvar és az új parlamenti többség közötti közvetítéssel, hatalmi bázisának megteremtésére törekedett. Október 30-i értekezletén a Szabadelvű Párt kormányának programját ellenezte, valamint elutasította hatalmi törekvéseit. "Nemzeti ellenállás" bontakozott ki, a megyékben úgynevezett alkotmányvédő bizottságokat hoztak létre. Az ellenzék végül feladta eredeti programját és Fejérváry Géza közvetítésével kiegyezett az udvarral, 1906. 04. 08-án, a "darabontkormány" elnökének lemondásával végre hatalomra jutott. Fejérváry ismét a darabont testőrség kapitánya lett, majd 1912. decemberében a bécsi magyar testőrség élére került. 1859-től a Mária Terézia katonai rend lovagja (1909-ben a gyémántokat is megkapta hozzá), 1896-tól kancellárja volt. A valóságos belső titkos tanácsosi címet, 1893-ban a Lipót-rend, 1901-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta meg.