139 éve
71 éve
389 éve
213 éve
194 éve
177 éve
155 éve
154 éve
129 éve
Meghalt Henry M. Flagler, a floridai Riviéra megteremtője és a Standard Oil olajtársaság megálmodója.113 éve
|
|
A szegény származású, ám tehetséges és szorgalmas Flagler már 20 éves korára összegyűjtött annyi pénzt, hogy beindíthassa saját kereskedését. Néhány szerencsétlen körülmény miatt azonban többször is a nulláról kellett újrakezdenie mindent. 1866-ban családjával együtt átköltözött Ohioból Clevelandbe, és itt rátalált a szerencse. John D. Rockefeller, akit még kereskedő korából ismert, épp olajüzletbe készült belevágni, Flaglernek pedig aranyat érő ötletei voltak. 1896-ben megalapították a Standard Oil-t, és hét év múlva Flaglernek már 6 millió dollárja volt. Floridai utazása során felismerte a remek klímájú hely kiaknázatlan lehetőségeit, és megálmodta a földi paradicsomot. Olcsón vett hatalmas földeket, majd pár év alatt szállodákkal és vasútvonalakkal teli luxusbirodalmat épített. Flagler fényűző életet élt 83 éves korában bekövetkezett haláláig. Több mint 60 millió dolláros vagyonát harmadik felesége, az akkor 45 éves Mary Lily örökölte, ezzel ő lett Amerika leggazdagabb asszonya.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)