250 éve
558 éve
273 éve
258 éve
222 éve
219 éve
185 éve
182 éve
181 éve
116 éve
Megszületett Hopp Ferenc optikus, műgyűjtő, múzeumalapító.193 éve
|
|
Morvaországban született. 13 évesen már optikustanoncként dolgozott Calderoni Istvánnál, akinek felesége szintén Fulnekből származott. Calderoni, mivel nem volt fiúörököse, felkarolta és Bécsben majd New Yorkban taníttatta. 1864-ben átvette a céget, Calderoni és Társa cégnév megtartásával a vállalkozást továbbfejlesztette, optikai műszerek, fényképezőgépek készítése, forgalmazása mellett meghonosította Magyarországon az iskolai szemléltetőeszköz-gyártást. Híressé vált üzlete a Deák Ferenc és a Váci utca sarkán állt, s még a híres Ázsia-kutató, Stein Aurél is vásárolt itt fényképezőgépet.1882 és 1914 között öt Föld körüli utazása volt, elsősorban Kelet-Ázsia, főképp Kína és Japán érdekelte, utazásai során jó érzékkel vásárolt műtárgyakat. A Magyar Földrajzi Társaság ülésein sorozatosan előadásokat tartott utazásairól, több útibeszámolója nyomtatásban is megjelent, sok saját készítésű fényképfelvételével. Támogatta több tudományos egyesület működését.Műtárgyait közgyűjteményeknek adományozta, például karthágói – pun – kerámiagyűjteménye ma a Szépművészeti Múzeumban van. Végrendeletében műgyűjteményét, több mint négy és fél ezer darab, túlnyomórészt keleti műtárgyat villájával és kertjével (Budapest VI. kerülete, Andrássy út 103.) együtt az államra hagyta múzeumalapítás céljából, ami ma a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum (japán, kínai, indiai és délkelet-ázsiai gyűjtemény).





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)