33 éve
175 éve
162 éve
133 éve
132 éve
115 éve
103 éve
98 éve
88 éve
88 éve
Megszületett Szenes Iván dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző (Nemcsak a húszéveseké a világ).101 éve
|
|
Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt. Legismertebb slágerei: Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Próbálj meg lazítani, Minden asszony életében, Nemcsak a húsz éveseké a világ, Isten véled édes Piroskám, Úgy szeretném meghálálni, Kislány a zongoránál, Minek él az olyan, Tölcsért csinálok a kezemből, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Hosszú az a nap.
Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.Évekig együtt dolgozott Hofi Gézával, e munkakapcsolat eredménye többek között a Macskaduett, a Söprik az utcát, vagy a Lazítani című szám. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Kabarék szerkesztője, menedzsere. 2010-ben hunyt el.





(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)