Ezen a napon

A minisztertanács elnökeként 1956. 10. 23-ig töltötte be tisztségét. 1941-ben elnyerte a Turul Szövetség parasztfiatalok továbbtanulását támogató ösztöndíját és bekerült a budapesti Bolyai-kollégiumba, egyidejűleg a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett. 1942-ben belépett az illegális kommunista pártba, aktívan részt vett a baloldali ifjúsági csoportosulások tevékenységében. 1943-ban a párt megbízásából megszervezte az egyetemista tagozatot és az illegális pártlap kiadásában is részt vett. 1944. augusztusában letartóztatták és két évi fegyházbüntetésre ítélték, de novemberben megszökött és a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkárságának, valamint az újjászervezett kommunista párt (KP) tagja lett. 1945. januárjában a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) vidéki titkáraként, majd Zemplén és Sopron vármegyében a földreform miniszteri biztosaként, azután a MADISZ országos szervezőtitkáraként működött. 1946-ban, a pártfőiskolai tanfolyam elvégzése után, visszakerült a MADISZ Központi Vezetőségébe. 1947. februárjában teljes jogú képviselőként bekerült a parlamentbe, majd az agrárkérdés szakreferenseként Gerő Ernő vette maga mellé, részt vett a KP szövetkezeti politikai osztályának megszervezésében, amelynek helyettes vezetője, majd 1950. nyarán vezetője lett. Kinevezték az összevont mezőgazdasági és szövetkezetpolitikai osztály vezetőjévé, tagja lett a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének, póttagja a Szervező Bizottságának, valamint megválasztották a KV titkárává. 1951-ben bekerült az MDP Politikai Bizottságába is, kinevezték földművelésügyi miniszterhelyettessé. Legfőbb felelőse lett az iparfejlesztésnek alárendelt agrárpolitika és az erőszakos téeszesítés első hullámának. 1952-ben az Állami Mező- és Erdőgazdaságok Minisztériumának, majd az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumának élére került. Rákosi részleges bukása után, 1953. júliusában Nagy Imre kormányában a minisztertanács első elnökhelyettesi tisztségét kapta meg. 1955. 04. 14-én az MDP Központi Vezetősége kizárta Nagy Imrét a Politikai Bizottságból és a Központi Vezetőségből. Az április 18-20-án ülésező parlament felmentette a Nagy Imre-kormányt, és az új kormány megalakításával Hegedűs Andrást bízta meg. Rákosi és csoportja hűséges híveként és lekötelezettjeként támogatta Nagy Imre minden tisztségtől való megfosztását és teljes elszigetelését. Májusban kormánya aláírta Magyarország csatlakozását a "testvéri szocialista országok" közötti katonai egyezményhez, a Varsói Szerződéshez, amellyel törvényesítette a szovjet csapatok tartózkodását az országban. Júliusban rendelkezést adott ki a beszolgáltatás és a szabadpiaci értékesítés megszigorításáról. A parasztság és a munkásság helyzetének romlása mellett néhány pozitív változás is bekövetkezett: decemberben Magyarország az ENSZ tagállama lett, megkezdődött a Jugoszláviához fűződő viszony javítása. Az 1956. 10. 23-i forradalom után adta át a miniszterelnöki tisztséget, de a szovjet csapatok behívásának felelősségét magára vállalta. Október 28-án családjával együtt Moszkvába menekült. 1957-ben kizárták a pártból, az emigrációban egyre inkább eltávolodott a politikától és a szociológia felé fordult. 1958-ban visszatért Budapestre, munkatársa lett az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének és a pártba is visszavették. 1961-től a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, 1963-ban - miután megszerezte a közgazdasági-tudományok kandidátusa fokozatot - az általa megszervezett MTA Szociológiai Kutatócsoportjának vezetője lett. 1968-ban a Varsói Szerződés csapatainak Csehszlovákiába való bevonulása ellen tiltakozott, így revizionista nézetei miatt leváltották, egyidejűleg eltávolították a közgazdaság-tudományi egyetemi tanszékéről és publikációs tilalom alá helyezték. 1973-ban ismét kizárták a pártból a bürokratikus pártállamot bíráló tanulmányai miatt. Saját életútjáról kemény kritikával és önkritikával írt.