Ezen a napon

Budapesten 69 éves korában halt meg. Ady Endre "szent elődjé"-nek tekintette. Verseiből: "Gina emléke", "A vaáli erdőben", "Nádas tavon". A Pest megyei Vál községben nőtt fel, ahol édesapja uradalmi erdész volt. 1839-1843 között a székesfehérvári cisztercita gimnáziumba járt, majd Pesten tanult, de egyetemet nem végzett. Első verse 1844-ben jelent meg az "Életképek"-ben. 1845-ben - Petőfi Sándorhoz hasonlóan -vándorszínésznek állt, 1846-tól egy évig József főherceg alcsúti mintauradalmában gazdatiszti gyakornokként dolgozott. 1847-ben Pesten a Gazdasági Egyesületben lett hivatalnok. Ekkor már rendszeresen megjelentek versei az "Életképek"-ben és a "Pesti Divatlap"-ban. Petőfi baráti köréhez csatlakozott, korai versein még Petőfi népiességének és romantikájának hatása érződik. 1848-ban katonának jelentkezett, a szabadságharc bukása után a császári hadseregbe sorozták közlegénynek. Miután hazatért, 1850-től Kiskunhalason és Budán dolgozott a földbecslő hivatalban. Reménytelenül szerelmes lett házgazdája lányába, Kratochwill Georginába, aki azonban tudomást sem vett róla. Ez a szerelem ihlette a Gina-verseket. 1855-től újságíróként dolgozott, a "Nővilág", a "Csatár", majd a "Magyar Sajtó" szerkesztője volt. Elsősorban a polgári haladást képviselte publicisztikájában, 1861-ben álnév alatt adott ki röpiratokat, amelyben sürgette a polgári átalakulást, és ennek érdekében támogatta az Ausztriával való mielőbbi kiegyezést. Nézeteiért a 48-as elvek árulójának kiáltották ki, és kiközösítették. El kellett hagynia az országot, pártfogói csak egy jelentéktelen állást tudtak neki szerezni a bécsi kancelláriai sajtóirodán. 1866-ban tért vissza Pestre, 1867-ben a Kossuth-párti "Magyar Újság"-nál, 1868-ban a "Nép Zászlója" című hetilapnál dolgozott. 1870-től haláláig a Kisfaludi Társaság munkatársa volt. A "Vasárnapi Újság"-ban és annak melléklapjában a "Politikai Újdonságok"-ban jelentek meg írásai. Nemcsak nézeteit, de költészetét is elutasította a Gyulai Pál vezette "hivatalos irodalom", így szegényen és magányosan élt. A 1870-es években egyre inkább a gondolati-filozófiai költészet került az érdekelődése középpontjába. Az 1882-ben írt "Az üstökös" című versében az üstökös a magány, az elszigeteltség többértelmű szimbóluma. 1888-ban írta egyik legjelentősebb alkotását, a "Nádas a tavon" című verset. A 1880-as évektől sokat betegeskedett. 1896-ban Palágyi Menyhért "Jelenkor" című lapjának főmunkatársa volt. Vajda Jánost líratörténetünk úgy tartja számon, mint "az Arany János és Ady Endre közötti átmenet nagyságát; ez a köztesség határozta meg értékelését és utóéletét, hiszen senki nem tagadja jelentőségét, de minden elemző az Adyt megelőlegezőt, sőt az első szimbolistát látja benne".