31 éve
87 éve
269 éve
124 éve
115 éve
102 éve
74 éve
57 éve
55 éve
53 éve
Nagyszombat |
|
Este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból. A Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe a keresztény egyházak legrégibb, a zsidó pészahra visszavezethető ünnepe.
Rómában nagyszombaton már a feltámadási szentmisekor a Szent Péter-bazilikában fekete lepel borítja az oltárt, majd délután következik a fáklyás felvonulás.
Nagyszombat reggelére virágokkal, zöld ágakkal díszítik fel a templomokat. Ez a nap a tűz ünnepe. Este a templomban az új tüzet ünneplik, melyet csiholással élesztenek, s a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát ezzel gyújtják meg.
Sok keresztény templomban éjszakai szertartáson ünneplik Krisztus feltámadását. Ekkor gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely azután pünkösd ünnepéig minden szertartáson ég.
A IV. század óta jött szokásba, hogy a húsvétvasárnapra virradó éjjelen szentelik meg a templomokban a keresztvizet.
A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik.
A húsvét időpontjának meghatározásánál alapvető nehézség, hogy miként Jézus születésének, úgy szenvedéstörténetének pontos idejét sem ismerjük. A zsidók az Egyiptomból való kivonulásra, a keresztények Jézus halálára és feltámadására emlékeznek. A tojás általános tisztelete Jézus születésénél jóval távolibb múltba nyúlik vissza. Az életet hordozó csíra már régóta a világmindenség jelképe a Föld számos népének hitvilágában, teremtésmítoszok pedig egyenesen a világnak a tojásból való megszületését beszélik el.
A tojásfestésen kívül szokás még a termékenységvarázsláshoz kötődő a tojásütés, a tojásdobálás, a dombról való tojásgurítás szokása. Nem csupán festett, hanem karcolt, vakart, patkolt, kotort, márványozott, viasszal "írott" is lehet a tojás. Az általában absztrakt geometriai minták mögött a több évezredes hitvilág szimbolikája bújik meg. A legelterjedtebb a piros tojás, amelynek a színe a vért (Jézus kiöntött vérét), és a tüzet, a szerelmet és a tavaszt, a szabadságot és a feltámadást egyaránt jelképezi.
Hagyományos ételek:
Nagycsütörtökön: paraj, egyéb zöld színű étel. Nagypénteken: tojás és hal. Nagyszombaton: estig tart a böjt, nem szabad húst enni, napközben kalács, este sonka, tojás, friss zöldségekkel. Húsvétvasárnap sült bárány. Húsvéthétfőn: a locsolkodóknak sonka, piros tojás, aprósütemények és mértékkel kínált ital.
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)