Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Auguszta, Bertold, Jónás, Taksony
» névnapok eredete

Bemutatták az első színes magyar filmet, a Lúdas Matyit.

74 éve



A budapesti Városi Színházban volt a bemutató, a filmet Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte, Hegyi Barnabás fényképezte. Főszereplője Soós Imre, továbbá a kor elsimert színészei: Horváth Teri, Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János és Kiss Manyi. Hatszáz statisztával, sok külső helyszínen forgattak.
A színes technika fejletlensége miatt napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, az árnyékos részeken megváltoztak a színek. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak látszott, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A forgatás során "színnaplót" vezettek. A forgatás után két évvel elvesztette színeit, a hang pedig olyan torz volt, hogy 1961-ben újraszinkronizálták és fekete-fehérben vetítették. Lúdas Matyi Soós Imre helyett sokáig Csíkos Gábor hangján szólalt meg. 2004-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum az eredeti hangot és színeket feljavították, a digitálisan felújított változat premierje 2004. december 25-én volt az m1-en.
A Ludas Matyit számos országban vetítették, többek között az Egyesült Államokban és Kínában is.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)